ÍRIK A GÓL
A fájdalmas Slovan elleni vereség után összeszedte magát a DAC
2024. szept. 18.
Újult erővel vágott neki a szlovák labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának a Dunaszerdahely, a szombati vereség után összekapták magukat a sárga-kékek és egy nagyon sima 3-0-s győzelmet arattak a Trencsén otthonában.
Mindössze egy pont választotta el a két együttest egymástól a tabellán, egyik gárda sem úgy kezdte az idei szezont, ahogyan szerették volna, a trencséniek csak a lista alsó felében foglaltak helyet, de a DAC sem volt sokkal előrébb.
A sárga-kékek az előző fordulóban egy fájdalmas vereséget szenvedtek el a címvédő ellen, pedig a mérkőzés nagy részében ők irányítottak, még a vezetést is megszerezték, de a Slovan fordítani tudott és megnyerte az összecsapást, bár a végén volt még esélyünk a döntetlenre, de Trusa elhibázta a büntetőt.
A trencséniek mindössze egy győzelmet tudtak eddig összekaparni ebben az idényben, a Kassa csapatát sikerült hazai pályán 2-0-ra legyőzniük. Azóta viszont felváltva jöttek a vereségek és a döntetlenek,
legutóbb például a Nagymihály ellen ikszeltek be idegenben.
A két csapat legutóbb egy rémunalmas gólnélküli döntetlent játszott egymással, az azelőtti meccseken viszont nem volt hiány gólokból, tavaly ősszel például a csallóköziek 4-0-ra diadalmaskodtak Trencsénben.
Most is jól kezdték a találkozót a dunaszerdahelyiek, már a 22. percben sikerült megszerezniük a vezetést, Ramadan nagyszerű indítását követően Redzic rúgta el magabiztosan a trencséni kapus mellett a labdát.
A második találatra sem kellett sokat várnunk, öt perccel később ismét Ramadan került előkészítő szerepbe, ezúttal Trusát szolgálta ki remekül, akinek távoli lövése utat talált Katic kapujába, megduplázva ezzel a DAC előnyét.
Matej Trusa a második félidő derekán is elővette a gólvágó formáját, ezúttal Vitális készítette le neki lövésre, a 23 éves csatár pedig most sem hibázott, bár a trencséni hálóőr hozzáért a labdához, de hárítani már nem tudta az életerős lövést.
0-3 ide!
A végén közel voltunk ahhoz, hogy a DAC ismét kiosszon egy négyest a Trencsénnek, de a 83. minutumban a csereként beálló Herc csak a kapufát tudta eltalálni, több helyzet pedig már egyik csapat előtt sem adódott, így maradt a háromgólos vendég siker.
A Dunaszerdahely a magabiztos győzelmének köszönhetően feljött a harmadik helyre a tabellán, de a hátránya már most jelentős a listavezetőhöz képest, a Slovan ugyanis elhúzott öt ponttal, de még a szezon elején vagyunk, bőven van időnk beérni őket.
A következő fordulóban a Szakolca otthonába látogatnak majd a sárga-kékek, ahol kötelező lesz a győzelem, hiszen a szakolcaiak jelenleg nincsenek túl jó formában, három vereséggel és három döntetlennel a bajnokság utolsó helyét foglalják el.
nyitókép: Facebook/DAC 1904