
LÓSZART, MAMA!
A FIFA is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait
2022. jún. 21.
Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelentett egy tanulmányt, mely a transznemű sportolókra vonatkozik, sorra jelentik be az egyes szövetségek, hogy ezentúl nem bemondásos alapon indítják el a sportolókat a férfi vagy a női szakágaban.
A vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA vasárnap Budapesten jelentette be, hogy transznemű versenyzők nem indulhatnak női szakágakban, majd a rögbit irányító IRL is hasonlóan döntött. A kerékpársportot összefogó UCI a múlt héten az addiginál alacsonyabb tesztoszteronszintet határozott meg részvételi feltételként. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe szerint van esély arra, hogy követik a FINA politikáját, erről az év folyamán döntenek majd.
A következő fontos lépés, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA is jelezte, hogy már zajlanak náluk is a szakértői egyeztetések, melynél a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tanulmány a mérvadó kiindulási alap.
Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát
– közölte a FIFA szóvivője.
Forrás: Index.hu
A nyitókép illusztráció: ausztrál transznő a női ausztrál foci ligában (Fox)

Piros 7es
