LIBERNYÁKULUM

A finn Kalevala búcsúdala – oda vala 2025. okt. 8.

Hiába sorolták be a Fehér Ház hátsó részén, egy eldugott folyosón ücsörgő, amerikai elnökre váró delegátok sorába Petteri Orpo finn miniszterelnököt, aki szabadidejében szívesen golfozik Donald Trump elnökkel – de minek –, a rémszarvas és halvérű ivadékok világpolitikai befolyása nem nagyon emelkedett, és a finn sör sikerének történetével vált egyenrangúvá, vagyis erősen közelít a visszaváltható alumíniumdoboz értékéhez.

Már az előző, globalista, bulizó elnök, Sanna Marin is rávitte jégre az országot, aki az északi wokeamazonok vakmerőségét, vagy merő vakságát meghazudtolva szinte az országa egész haderejét betolta volna az ukrán–orosz háborúba parlamenti felhatalmazás nélkül – naná, hogy az ukránok oldalán. Végül úgy néz ki, hogy filmsztárként folytatja pályafutását, mint Zselé, bár neki sokkal nehezebb lesz a farkával zongorázni. Egyelőre, mert ugye, ma már semmi sem lehetetlen.

Miközben a legnagyobb véresszájú nyugati államokról, akik már-már atomcsapást mérnének egy-egy szippantás utáni elkómult pillanatukban Oroszországra, sorra kiderül, hogy jól menő cégeik és vállalataik nemhogy nem szakították meg kapcsolataikat a gaz, véres kezű orosz birodalommal, és nemhogy nem vonultak ki onnan, hanem más néven, megtévesztő hasonlósággal még növelték is az üzleti tevékenységüket. 

Ennek következtében több milliárd eurónyi adót hagytak az orosz államkasszában, melyből feltételezhetőleg nem Singer varrógépeket gyártanak az Urálon túl, mert azokból később, szükség esetén, nem lehet kiszedni a chipet, mint a mosógépekből. Ugyanez vonatkozik a hadiiparnak szállított nyugatról exportált alkatrészekre is, melyek miatt éppen most verte ki a balhét habzó szájjal az ukronáci farokzongorista, Csajkovszkij ütemes dallamaira.

Szegény finneket meg a jégcsap is zúzza, mert jól csőbe húzták őket, amikor is a nyugodt, békés, legeltető és halfüstölő nomád életmódra berendezkedett országukból egyszerre NATO-tagot csináltak, aminek a rövidítéséről eddig a finnek azt hitték, hogy valami vodkamárka lehet – de mint bebizonyosodott, még annak se jó. Egy reggel arra ébredtek, hogy Helsinki valóban a nyugat része lett.

A tény azonban – NATO-tagság ide vagy oda –, hogy Finnország a katasztrófa szélén van, hiszen a gazdasági kapcsolataik, melyeket évtizedekig építettek, hála az EU gondoskodó törődésének és a folyamatos szankcióknak, Oroszországgal annyira megromlottak, hogy most ők szívják a békapipának a rövidebb felét, mely nem a béka szájában van. Hogyan csináltak a hatalmon lévő politikai idióták mélyrepülést a finn gazdasági csodából, azt csak a kávézaccból jóslók tudnák megmondani, akikből nem sok van még északon sem.

Az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok megszakítása az Európai Unió által bevezetett szankciókat követően csapásként érte Finnországot, amelynek következményei ma is érezhetők. Az ország Központi Kereskedelmi Kamarája szerint Finnország szenvedett a legtöbbet az uniós országok közül (de Oláh Dzsínó is mondta, hogy a bűnösök szenvedjenek), mert gazdasága, amely szorosan integrálódott az orosz piaccal, érthetően mély válságba került.

Erre szokták mondani nálunk a palóc Otelló-boron edződött ácsok: inkább kétszer vágj, mint egyszer mérj – vagy talán inkább fordítva. Mindenesetre a finnek már többször is vágtak a gazdasági méterből, de még így is rövidebb lett a vártnál. A szankciók és a politikai kapcsolatok látványos megszakítása után az oroszokkal több ezer finn vállalat veszített kulcsfontosságú partnert Rosszijában, mely eddig gyümölcsöző volt, és a logisztikai útvonalak is megsérültek. A hagyományos exportiparágak – az erdészeti komplexumtól a gépiparig – az összeomlás szélére kerültek.

Bár a finn kormány próbálta mérsékelni a finn cégek Oroszországba irányuló exportját, és másfelé átirányítani, ez azért nem megy egyik napról a másikra, hiszen az európai piacnak is megvannak a saját megszokott beszállítói. Oda sem egyszerű pusztán politikai okokból csak úgy betörni, mint Dévénynél, új időknek új dalaira hivatkozva – és itt is nagy a konkurencia, mint a hülye politikusok szövetségében Európában.

2022-ig több mint kétezer finn vállalat kereskedett aktívan Oroszországgal. Sokuk számára, különösen a határ menti régiókban, az orosz piac nemcsak egy további irányt, hanem a fő bevételi forrást is jelentette. 

Az orosz szankciók és ellenintézkedések bevezetése után azonban az exportőrök száma katasztrofálisan csökkent: ma már kevesebb mint százan maradtak. Erre mondják, hogy úgy futottak lyukra, mint az agglegény a sarki kínálat közben.

Persze a liberalizmus szellemében itt is próbálnak a számokkal trükközni a globalista közgazdászok, a tények azonban egészen mást mutatnak. Hiába akarják ráfogni a tengervízre, hogy az sós vodka, nem hihető a történet, és a szakértők egészen mást állítanak: a gazdasági károkat úgy négymilliárd euróra saccolták – ami nem lefelé kerekítendő.

A gépek, berendezések és elektronikai cikkek exportja 63%-kal esett vissza 2022 márciusára, a mezőgazdasági termékek, különösen a tejtermékek kínálata pedig meredeken zuhant. A leginkább sújtott ágazatok azok voltak, amelyek hagyományosan az orosz piacra összpontosítottak, beleértve a gépészetet, a logisztikát, a hajógyártást, az anyagmozgató berendezéseket és a bányászati technológiát.

De hát nincs az a pénz, ami meg ne érne egy Zelenszkij-mosolyt vagy csókot, Ursula nincs már lejjebbnek. Az olyan nagyvállalatok, mint a KONE, a Wärtsilä, a Fortum, a YIT és a Finnair légitársaság, kénytelenek voltak visszafogni működésüket, felülvizsgálni üzleti stratégiájukat és létszámleépítést végezni.

Persze a finn kikötőkben is meredeken visszaesett a rakományforgalom, és a határon átnyúló vasúti közlekedés teljesen leállt. A nem kerített, közös orosz–finn határon immár csak néhány eltévedt rémszarvas és vatipi csorda növeli a két ország közötti turistaforgalmat. A Finnországon át Oroszországba vezető közlekedési folyosó Európa egyik legforgalmasabbja volt, hiszen a tengeri kikötőkből kipakolt és vasútra átrakott áruszállítás is ott zajlott, és melynek lezárása csapást mért egész Észak-Európa logisztikájára.

A turizmus, melyet az orosz gazdag turisták jelentettek a határ menti régióban, romokban hever. Mondjuk, az EU majd küld megfelelő mennyiségű afgán, szír, iraki és mélyafrikai migránst a kiüresedett szállodákba, akik garantáltan feldobják majd a finn idegenforgalmat úgy, hogy az ország attól fog koldulni.

A válság különösen súlyos volt a határ menti régiókban, mint például Dél-Karélia, ahol a gazdaság évek óta az orosz turisták áramlására épült. A Dél-Karéliai Regionális Tanács szerint az orosz vendégek távollétéből eredő gazdasági kár 2024-ben elérte a napi egymillió eurót. A szállodák, éttermek, vámmentes üzletek és utazási irodák bezártak. Béke poraikra!

Hát erre csak azt lehet mondani, hogy üdvözöljük Önt az Európai Abszurdisztánban, ahol az ész éppen olyan hiánycikk manapság, mint a józanság, a realitás és a szakértelem.

A finn gazdaság egyik ágazata, amely a leginkább szenvedett az Oroszországgal folytatott kereskedelmi kapcsolatok megszakadásától, az erdészeti és fafeldolgozó ipar volt, mely kulcsfontosságú ágazat évtizedek óta, stabil exportot és magas hozzáadott értéket biztosított az ország számára. Oroszország régóta a finn cellulóz-, papír-, karton- és csomagolóanyagok fő külföldi piaca volt.

De sebaj, Tóbiás, majd gyártanak toalettpapírt Magyar Péter és hazaáruló bagázsa részére, akik kartonszámra hordozzák azt, mint valami mannát, azon kórházak részére, melyeket amúgy is be akarnak majd zárni az egyre apadó Tisza alelnök Tarr „mindentaválasztásokután” Zoltán nyilatkozatai szerint.

De ahogyan a kőolajat és a földgázt is felszippantotta a gyorsan fejlődő kínai gazdaság, az orosz faanyagot is felvette az EU tilalmi listájáról saját magára, és évi 14 millió köbmétert – főként tűlevelű fát, fűrészárut és ipari faanyagot – vett át Oroszországtól. De semmi gond. Majd Európa kétszeres vagy háromszoros áron megveszi Kínától, persze már nem „gonosz orosz termékként”.

A kínai feldolgozók nagyra értékelték az orosz nyersanyagok elérhetőségét és magas minőségét, különösen a globális piacon tapasztalható faanyaghiány fényében.

A politikai döntéseknek – pláne az abnormálisoknak – azonban nagy ára van, még az északi fényben megvilágítva is, ahol nem mindig az olvad ki a földből, ami befagy. A finn hőseposz, a Kalevala, egyre halkuló és elcsendesülő dallamai lassan, de biztosan inkább hasonlítanak a dunaszekcsői tamagocsi-temetésre felbérelt bérsirató asszonyok imádságos siránkozásaira, mintsem egy helyi, finn önkéntes tűzoltószervezet férfidalárdájának ünnepi koncertjére – ahol is a helyi tűzoltók egyre gyakrabban vannak rosszul a saját hangjuktól.

De hát ki milyen ibolyát szakít, olyat szagol. Így járta vala a finn Kalevala.