AMMARHA!
A görög gazdák az athéni parlament előtt tüntetnek
2024. febr. 20.
Tüntető gazdák vonultak kedden traktoraikkal és egyéb járműveikkel a görög fővárosba, hogy terveik szerint több hetes akciósorozattal tüntessenek az emelkedő termelési költségeik, valamint a külföldi mezőgazdasági termékek görög piacra való beengedése ellen.
A görög rendőrség közlése szerint az Athén utcáin dudálva átvonuló, majd részben a parlament épületével szemben leparkoló mintegy 130 munkagépet, valamint az őket kísérő több tucat furgont és teherautót a járókelők egy része vidám integetéssel fogadta. Hozzátették, hogy vidékről és Kréta szigetéről is sok gazda érkezett személyautóval a fővárosba, hogy így csatlakozzanak a traktorosokhoz. Noha a közlekedési káosz elkerülése érdekében a rendőrség biztosította a felvonulási útvonalakat, így is keletkeztek forgalmi torlódások. Az egyik, fekete gyászszalaggal ellátott és egy koporsót szállító traktorra kifeszített molinóra azt írták, hogy
“az állattenyésztésnek mától kezdve vége van”; további más transzparenseken pedig az volt olvasható, hogy “mezőgazdasági termelés nélkül nincs jövője Görögországnak”, illetve az, hogy “a gazdák vérét szívják”.
Szlovákiában is alakulnak a gazdatüntetések
A krétai Iráklio gazdáinak képviseletében érkező egyik tüntető az
AFP-nek azt mondta, hogy “az európai politika kötél általi halálra
ítélte az európai gazdákat, ezért a görög termelők szolidaritást
vállalnak a többi európai tüntető gazdával”; egy Szalonikiből érkezett
gazda pedig elmondta, hogy az európai átlagnál kisebb gazdaságokat
működtető görög gazdák termelési, valamint műtrágya- és
üzemanyagkiadásai egyaránt nagyon magasak. A gazdák tiltakozásának
további oka, hogy a tavaly nyáron Thesszáliában tomboló és a
termőterületek jelentős részét elpusztító tüzekre megítélt állami
kártérítések folyósítása elhúzódik.
Gazdatüntetések Németországban - Bezzegománia máris átállt!
Parasztlázadás.
A görög gazdák januárban vonultak első ízben utcára az európai agrárpolitika elleni tiltakozásul, amelyre rendkívüli intézkedésekkel válaszolt a Kiriákosz Micotákisz vezette konzervatív kormány. A görög miniszterelnök a tavalyi 2-4 ezer eurós támogatáson felül további 5-10 ezer eurós támogatásra, tíz évre szóló rezsitámogatásra, valamint az állati takarmányra és a műtrágyára vonatkozó áfacsökkentésre tett ígéreteket. A keddi tüntetésre reagálva azonban kijelentette, hogy ebben a költségvetési évben már nem tud többet tenni a termelők érdekében; miközben a tüntetést szervező gazdaszövetség kinyilvánította, hogy kevesli az eddig meghozott kormányzati intézkedéseket, mivel a tavalyi év katasztrofális bevételkiesést hozott számukra az említett problémák miatt.