LAMPESZÓDA

A hátrányos helyzetű régiók előnyei 2026. jan. 10.

Nem vagyok közgazdász (sem), de ez nem gátol meg abban, hogy kotnyeleskedjek olyan témában, ami hatványozottan érinti a „középi és keleti” felvidéki magyarságot.

Amikor beléptünk az EU-ba, az volt a bíztatás felénk, hogy a Kohéziós Alap segítségével majd felzárkózunk a fejlettebb régiókhoz. Jelentem, ez olyannyira nem sikerült, hogy a helyzet még talán rosszabb is, mint az EU-tagságunk előtt.

Nem segített ezen a helyzeten sem az új megyerendszer, sem a határon átnyúló támogatások, sem a kihelyezett kormányülések alkalmával elszórt morzsák. Persze fejlődgetünk mi itten kérem szépen, csak az a baj, hogy amíg mi egyet lépünk előre, addig a Csallóköz hármat.

Valahol a szetei szerpentin a választóvonal, onnan keletre kezdődik a baj, amelynek legmélyebb pontja valahol Pelsőc környékén található, aztán pici emelkedés Kassa és a tokaji borvidék végett, de Verecke irányában megint csak rosszabbodik a helyzetünk.

Előttem van Olaszország, Németország és Magyaroszág „élhetési” térképe. Semmi új a nap alatt: Németországban a 89 előtti keleti régió képtelen utolérni az egykori NSZK-t, Olaszországban pedig a gyönyörű dél, Szicíliával együtt a legelmaradottabb vidék. Magyarország északkeleti része meg szinte lekopírozza a szlovákiai viszonyokat.

Nem pénznek való vidék – mondhatnánk egy szójátékkal a klasszikus filmcímet megmásítva.

Valahogy a centrum(ok)tól távolabb eső területek az Istennek se (már bocsánat) akarnak fejlődni, hiába tömik ki az adott térséget pénzzel (lásd a volt NDK-t), nyomják a turizmust (lásd Dél-Olaszország), vagy fejlesztik szinte tökélyre a sztráda-hálózatot (lásd Magyarország), a tőke is nehezebben telepszik meg ezeken a vidékeken és aztán a fiatal generációk is, - megunva az állapotokat, - elköltöznek fejlettebb részeibe az országoknak, ami még jobban rásegít a végelgyengülésre.

Ha nincs erős gazdaság, akkor nincs elég pénz az emberek zsebében sem, és ha nincs pénzük, akkor kevesebbet költenek a szolgáltatásokra, a turizmusra. Róka fogta csuka, öngerjesztő folyamat…

Persze Léván, Ipolyságon, Losoncon, Rimaszombatban, Rozsnyón, Királyhelmecen is vannak barnamezős beruházások a régi ipartelepek helyén, vagy mellett és kisebb üzemek működnek, szinten tartva a foglalkoztatást, de messze nem érik el az itteni keresetek a nagy autógyárak és egyéb multik által nyújtott lehetőségeket

Okoskodhatnak a profi közgazdászok, kibicelhetnek a hasonszőrű megmondóemberek, egy a lényeg, így volt ez mindig is és így is marad, azaz a nagyvárosok gazdasági gócpontok lesznek, magasabb életszínvonallal, a félreesőbb vidékeken megmarad a csend, az érintetlenebb természet, a tisztább levegő és víz meg a lassúbb életvitel.

Talán nem is baj, ha nekünk, az ilyen vidéken élőknek nem szelik ketté a völgyet egy autóúttal, nem marnak bele a hegyoldalba egy ipari létesítmény építése végett és nem barmolják szét a falvainkat a betelepülők lakóparkjaival.

Valami megmarad nekünk abból a múltból, ami a gyermekéveink emlékei és ugyanezt élvezhetik a mi gyermekeink, unokáink is.

Lehet, hogy nem is a fenntartható fejlődés a fontos, hanem az örök értékek megőrzése, legyen az egy Ipoly-szög, egy mocsár, egy lanka, ahonnan minden nap más és más a naplemente, de mindig gyönyörű, mert nem lóg bele a látképbe sem egy gyárkémény, sem egy napelem-rengeteg.

Ha mindezek megmaradnak nekünk, és okosan őrizzük mindezt, akkor az életünk, a kapcsolataink és a lelkünk is megmarad emberibbnek, istennek tetszőnek…

És akkor nem is annyira baj, hogy nem vagyunk annyira „élhető” vidék a közgazdászok szerint, mert mi tudjuk, hogy éppen ezért maradunk élhetőbbek a valódi emberi értékek szerint.

Nem a fejlettségnek mondott mohóság a minden. Egyáltalán nem.