AMMARHA!
A Honda már nem zárja ki az újbóli visszatérést a Forma 1-be
2022. júl. 12.
A koronavírus 2020-as megjelenésével a japán Honda kilépett a Forma 1-ből, ahol a Red Bull Racing és az Alpha Tauri motorgyártójaként tevékenykedett.
A Honda 2015-ben kezdte negyedik szerepvállalását a Forma 1-ben, azonban a turbókorszakban nem tudták megismételni korábbi sikereiket a McLaren partnereiként, így a Reanulttal véglegesen elmérgesedő viszony után szakító Red Bull Racing partnereiként folytatták 2018-tól. 2020-ban azonban a világjárvány kitörésére hivatkozva megszakították részvételüket a száguldó cirkusz világával, noha a Red Bullal 2025 végéig licencszerződés keretében továbbra is motorszállítói megállapodásban vannak.
A Forma 1 2026-tól tervezi bevezetni az új motorformuláját, mely a sajtóhírek szerint ismét felkeltette a legendás japán gyártó érdeklődését. Watanabe Koji, a Honda motorsport részlegének vezére az Osztrák Nagydíj előtt részt vett azon a megbeszélésen, ami a 2026-os motorszabályokat véglegesítette volna, majd a Motorsport.com-nak így nyilatkozott:
Nincs kizárva a Honda részvétele. Az F1 éppen most dönt a 2026-os motorformuláról, a céljuk pedig a teljes karbonsemlegesség. Összességében tehát ugyanaz, mint nekünk.
Watanabe az utcai részlegük karbonsemlegességének elérését tűzte ki elsődleges célul, de miután azzal végeztek,
ismét elgondolkodhatnak az F1-en.
A japán szakember azt is megjegyezte, hogy ha 2026-ban ismét szeretnének Honda motort a rajtrácson, akkor ezt a döntést legkésőbb 2023 végéig meg kell hozniuk.
A Forma 1 idén fagyasztja be a motorok fejlesztéseit 2025 végéig, hogy ezzel is csökkentsék a gyártók költségeit, valamint a következő évtől átállnak a lebomló (karbonsemleges) üzemanyagok használatára.
Forrás: motorsport.com
Nyitókép: Honda.sk