ZSÍR
A hőség sem tudta megállítani, Russell győzött a Red Bull Ringen
2026. jún. 29.
George Russell megszerezte idei második futamgyőzelmét az Osztrák Nagydíjon, és ami a legfontosabb számára, hogy Max Verstappen lett a második, így tíz pontot tudott hozni az összetettben a harmadik helyen végző Kimi Antonellin.
Bár Barcelonában Lewis Hamilton magabiztos győzelmet aratott, de ezt a teljesítményét nem tudta Ausztriára átmenteni a Ferrari, a Red Bull Ringen ismét a Mercedesek voltak óriási fölényben, az Ezüstnyilak mindhárom szabadedzést magabiztosan behúzták.
Az időmérőre összeszedték magukat a riválisok is, Verstappen is egészen jó tempót diktált, de a holland az utolsó gyorskörén eldobta az autót és a gumifalban kötött ki. Úgy tűnt, hogy a semmiből kettős Ferrari-siker lesz, de aztán George Russell a sárga zászló ellenére megfutotta a leggyorsabb kört. A versenyigazgatóság később úgy döntött, hogy a brit pilóta kellőképpen visszavett a tempóból a veszélyes szakaszon, így megtarthatja rajtelsőségét.
A rajt után első körök rengeteg előzést hoztak, Leclerc két pozíciót is bukott, előbb Hamilton, majd Verstappen is elment a monacói mellett, de Antonelli is sokat hibázott az elején, többször is elhagyta a pályát, így az olasz pilóta is visszacsúszott egy helyet.
A kerékcserék sorát a Ferrarik nyitották, az ellenfelek azonban nem reagáltak azonnal, Verstappen hét körrel ment többet a maranellóiaknál, a Mercik még ennél is később jöttek ki friss abroncsokért. Antonelli épp az első cseréjét teljesítette, amikor Hamilton már másodszor jött a boxutcába, az élmezőnyben teljesen más stratégiákat láthattunk.
A Ferrarik ebben a hőségben kifejezetten rosszul kezelték a gumikat, főleg Leclerc esett vissza nagyon, előbb Antonelli ment el mellette, majd fél körön belül Hamilton és Piastri is megelőzte, ezután jöhetett az újabb kerékcsere.
Az utolsó kiállásokat Verstappen és Antonelli végezték el a legkésőbb, aminek köszönhetően a végén mindenkinél gyorsabbak voltak, Russell tizenkét másodperces előnye körről körre fogyott, így benne volt a pakliban egy jó kis csata.
Russell azonban tökéletesen menedzselte az előnyét, pár körre még szüksége lett volna a négyszeres világbajnoknak, végül 1,6 másodperccel előzte meg a hollandot, akit árnyékként a listavezető Antonelli követett.
Oscar Piastri szolid futamot teljesítve végül negyedik lett, Hamiltonnak több nézett ki a verseny elején, de végül meg kellett elégednie az ötödik pozícióval. Hadjar lett a hatodik, Norris a hetedik, a második helyről rajtoló Leclerc pedig egészen a nyolcadik helyig esett vissza. Az utolsó pontokat Lawson és Lindblad kaparintotta meg.
Russel a szezonnyitó után tudott újra nyerni, a győzelmének köszönhetően újabb 10 ponttal csökkentette a hátrányát a csapattársához képest, de Antonellinek még mindig kényelmes, 40 pontos előnye van.
A világbajnoki küzdelem a jövő héten az F1 egyik legikonikusabb bölcsőjében folytatódik, Silverstone-ban rengeteg a gyors kanyar, ami kedvezhet a Ferrariknak, de természetesen ismét a Mercik lesznek a győzelem legnagyobb esélyesei.
Demeter Nikolas



