
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
A kercsi híd esete az aktivistákkal
2023. júl. 18.


A háború kapcsán már jó ideje azt tapasztaljuk, hogy a szlovák (euroatlanti) és a magyar fősodor (pláne az alternatív média) mintha két különböző világról tudósítana. Olykor mintha egyenesen egymás inverze lenne.
Az ukrán ellentámadás magyar értelmezés szerint komplett kudarc (égnek a Leopárdok és a Bradley-k, meg más nyugati vasak százszámra, plusz 25 ezres az emberveszteség) a kercsi híd újbóli megrongálása pedig kétségbeesett kísérlet arra, hogy a finanszírozó Nyugat ne veszítse el teljesen a lelkesedését, és továbbra is virítsa a zsét és a hadicuccot.
A szlovák balliberális-progresszív média (ami mifelénk nyomasztó túlsúlyban van) ellenben azt sugallja, hogy az ukránok kiválóan állnak, igaz taktikát váltottak, de minden pöpecül megy.
Már szinte karnyújtásnyira van a nagy dicső győzelem. A híd felrobbantása pedig óriási siker, Putyin újabb látványos megszégyenítése.
Az amerikai fősodor egyes médiumai (és a nyugati média egy része) pedig valahol középen helyezkedik el. Az ukrán oldalon áll, de nem annyira gátlástalanul aktivista, mint a szlovák mainstream.
Úgy is fogalmazhatunk, hogyha megtévednek, még igazat is mondanak. Vagy legalábbis olyasmit, ami köszönőviszonyban ban a valósággal.
Tegnap a CNN-t nézve megtudhattuk, hogy olyan csúcsdrón robbantotta fel a hidat, amit ukrán felseégterületről (vélhetően Ogyesszából) indítottak el a Fekete tenger irányába. A drón mintegy 900 kilométert repülve, a tenger felett megkerülve a Krimet, jutott el a céljaig és csapódott a hídba a 200 kilogramm robbanóanyaggal a gyomrában.
Azt is elmondták, hogy egy vétlen családot is sújtott a hadi cselekmény (az oroszok szerint terrorcselekmény), megölve a gyermeküket, amikor az autójuk a robbanás után a hídszerkezetnek hajtott.
Ami a kivitelezést illeti, az ilyen hitech-cuccot vélhetően csupán amerikai segítséggel és fedezéssel volt képes Ukrajna célba juttatni. Ez (a tiltott amerikai kazettás bombák odaajándékozásával együtt) egy újabb lépcsőfok a konfliktus eszkalálására tett igyekezet hosszú sorában.
Pláne úgy, hogy a híd elleni támadást akkorra időzítették, amikor lejár a Fekete tengeri gabonaegyezmény, amit ezek után az oroszok szinte biztosan nem hosszabbítanak meg.
Az egész idei ukrán gabonatermés (ami a világtermelés közel egyharmada) így rázúdul Kelet-Európára. Mert ide vasúton is még megéri elszállítani. Nyugatra már nem.
Ezzel elértéktelenítve a helyi termelést (ami az idén szintén jónak mutatkozik), tönkretéve ezáltal rengeteg helyi gazdát. És - értelemszerűen - ezáltal újabb feszkót gerjesztve Kelet és Nyugat között az Unión belül.
Szeretném azt hinni, hogy nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy az amerikaiak Európában is azt csinálják, amit szerte a világon. Amihez leginkább értenek: destabilizálnak.

Králik Róbert


