AMMARHA!

A kerek szülinapos főmufti hagyatéka? 2022. júl. 26.

Tudjuk, hogy nincs talán annál kellemetlenebb dolog, mint, amikor egy durva, prosztó ember (fajtól és társadalmi státusztól függetlenül) úgy köszön egy szép napon, hogy jó reggelt, szomszéd.

Az alábbi történet igaz is lehet, meg amolyan, kissé megszaladt, meredek fikció is. Ezt a kérdést nyitva hagyom. Döntse el mindenki maga, hogy szerinte napjainkban van-e, lehet-e ilyen.

Lehet-e ez a 21. század második évtizedének elején tapasztalt felvidéki, konkrétabban Duna menti kisvárosi valóság?

Ezen felvezető szellemében szeretnék veletek megosztani egy furcsa, sőt szinte hiheten történetet. Egy szomorú vallomást egy olyan ember részéről, akinek a tömbházi feljárójában drogdíler lakik. Minden ott lakó tudja, hogy ez a "szakmája". Jönnek-mennek is a kuncsaftok futószalagon. Virágzik a biznisz. Drága autók, pénzszórás, késő éjszakába nyúló, hangos és érzéketlen duhajkodás. Meg mérhetetlen fölényesség. Duvra arrogancia.

Nem egy kellemes helyzet- és életkép. Mitagadás.

Azok, akik hagyományosan, munkával keresik a kenyerüket és az évszázadok óta bevett erkölcsi normák szellemében nevelnék a gyermekeinket, ki vannak szolgáltatva az utoljára a kilencvenes években tapasztalt vadkeleti, fapados gengszterkedésnek. Amikor a vastagnyakúak megfélemlítési taktikája, az erősebb kutya közösül féle ököltörvény és a vaskos bankóköteges hatósági korrupció simán maga alá gyűrte az államilag finanszírozott, tisztességes rendvédelemi és igazságszolgáltatási közszolgák igyekezetét. Mindez amolyan mečiari, szemlehunyós, állami és kormanyzati (titkosszolgálati) felügyelet alatt. A korszakot jellemző főmufti épp ma 80 éves. Él és élvezi mindazt, amiért "megdolgozott". Haja szála nem görbült azóta sem... Az ilyesmi is lelkesítőleg hathat minadazokra, akik az ő - nem túl dicső - hagyatékát ápolják.

Mint a mi emberünk, aki a társaival együtt az ott lakókat nemcsak bosszantja, lelkileg terrorizálja, de fizikailag is inzultálja és a javaikat durva módon eltulajdonítja. Mégpedig azáltal, hogy nem egy idősebb emberhez - szerencsére egyelőre távollététében - nemes egyszerűséggel betörnek. Narkotikum általi heveny befolyásoltság alatt egyszerűen berúgják az ajtót és visznek, amit látnak. Minden értékes, és gyorsan értékesíthető holmit.

A történet elpanaszolója, kénytelen volt a bejárati ajtaját is kicseréltetni, drága pénzért, olyan zárbetéttel együtt, amelyhez a kulcs csak úgy egyszerűen nem másolható. Illetve csupán hitelkártya-szerű kód felmutatása nyomán.

Továbbá meg kellett erősíttetnie magát az ajtó keretét is, hogy azt már ne lehessen olyan egyszerűen berúgni, és magát az ajtót is kénytelen volt acélajtóra cserélni. Mert nem szeretné, ha a betörés megismetlődne. Annak ellenére, hogy sok olyan értékének már így is bottal ütheti a nyomát, amihez érzelmi szálak fűzték. Például a nagymamától örökölt Trianon-kori gyűrűnek, a lánya promóciójára kapott ékszereknek és sok minden másnak.

A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy az illető a fellegekben járó állapotában még ki is kotyogta, hogy ő volt, és, hogy mi mindent talált a lakásban.

Az akaratlan értesülést követően a sértett hetekig taxival járt a munkahelyére, mert félt egyedül, gyalogosan közlekedni, miután bizonyos maszkos figurák egy-két alkalommal "díszkíséretben" részesítették.

És nem ő az egyetlen. A lépcsőházban több betörés is történt.

Adódik a kérdés, hogy miért nem fordulnak a rendőrséghez? A válasz gyaníthatóan egyszerű: mert félnek. Mert a díler azt állítja, sőt fennhangon kérkedik vele, hogy a rendőrség a kezében van! A rend helyi őrei - állítása szerint - szinte kivétel nélkül a fizetési szalagján szerepelnek.

Ha igaz a történet, akkor joggal kérdezhetjük, hogy vajon mi változott a sötét és zord mečiari, maffiauralmi kilencvenes évekhez képest?

Miért nem tudja vagy akarja a hatalom helyretenni az ilyen - nyilván - hányattatott gyerekkorú, gyerekszobátlan antiszocialis elemeket? Miért tűri a megfélemlített köznép ilyetén szenvedését? Mert nem tudnak róla? Á, dehogy. Állítólag a helyi yardokon minden díleről tudnak. Talán még a cipőjük mérete is ott van a kalambó-noteszben.

Csak akarni kellene változtatni a dolgok menetén! Ha a rendőri fizetési szalagos történet igaz, akkor azért, ha pedig nem, akkor pláne lépnie kellene a hatóságoknak! Ha kell, akkor a központi speciális bűnüldöző szerveket is bevonva.

Illene lemosni magukról az alaptalan vádakat! Ha pedig nem teljesen alaptalanok, akkor kigyomlálni maguk közül a gazt. De legfőképp azért illene cselekedniük, hogy azt tegyék, amiért a társadalom, a dolgozók és értéket teremtők nem kis adóiból, nagy számban tartja és fizeti őket.

Hangsúlyozom, ha valós a vázolt helyzet, és záros határidőn belül semmi nem történik az ügyben, akkor a matoviči-hegeri mese a rosszakról, a jókról, meg az állami szféra megtisztulásáról csak hatalomátvételi szemfényvesztés, semmi más. Akkor ne merje senki még egyszer azt mondani, hogy jogállamban élünk!

Mert nem. Nagyon nem.

BoRat