ITT A PIROS, HOL A PIROS
A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves
2026. júl. 23.
Ma 50 éves Polgár Judit, a világ valaha volt legjobb női sakkozója, világszerte elismert és köztiszteletben álló nemzetközi nagymester, aki máig egyedülálló módon 312 hónapon át vezette a női világranglistát, valamint a mai napig ő az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt. 2014-ben visszavonult, de aktív játékoskorában szinte alig akadt olyan férfi világbajnok, akit ne győzött volna le, neve köztársasági elnökként is felvetődött.
Senkinek nem kell bemutatni Polgár Juditot, hiszen itthon és a világ jelentős részén tudják róla, hogy ő a sakktörténet valaha volt legjobb női sakkozója, akinek egész eddig élete a sakk körül forgott – egészen pontosan fél évszázad, hiszen a sakk számos alkalommal megkoronázott királynője július 23-án lett 50 éves.
Hogy tehetsége kibontakozhatott, és az lett belőle, aki, abban óriási szerepe van édesapjának, Polgár Lászlónak, aki a saját vízióját követve azt vallotta, hogy korai és céltudatos képzéssel minden gyermekből zseni nevelhető. Be is bizonyította: mindhárom lányából, Zsuzsából, Zsófiából és Juditból egyaránt a világ élvonalába tartozó sakkozót nevelt – a legkisebből egyenesen a világ legjobbját! Történetükről számtalan dokumentumfilm készült már, többek között a 2014-es „Polgár lányok”, vagy „A sakk királynője” a Netflixen, amely 2026 februárjában jött ki.
Judit kivételes képességei hamar nyilvánvalóvá váltak a széles közönség számára is, miután az U12-es és az U14-es korosztályban is világbajnok lett – a fiúk között. Akkor pedig végképp berobbant a köztudatba, amikor 1991-ben itthon szuperbajnok lett és mindössze 15 éves és 4 hónapos korában megszerezte a nemzetközi nagymesteri címet, amivel a legendás amerikai világbajnok, Bobby Fischer világcsúcsát adta át a múltnak.
A női világranglistát 1989-től megszakítás nélkül vezette egészen 2015 márciusáig, összesen 312 hónapon át – a 2005 januári listán inaktívnak számított kisfia születése és az egyéves kihagyás miatt –, ami egyedülálló a világon, mint ahogy az is, hogy a mai napig ő az egyetlen női sakkozó, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt, 2005 júniusában 2735 pont volt a legtöbb, amit elért.
A sakkolimpián a nők között már 1988-ban és 1990-ben csúcsra ért, miután testvéreivel és Mádl Ildikóval csapatban legyőzték a verhetetlennek hitt Szovjetuniót, de nemcsak a nők között volt kiemelkedően sikeres, hanem a nyílt versenyeken is. 1994-tól két évtizeden át tagja, majd vezére volt a magyar válogatottnak a nyílt sakkolimpiákon, melyeken a csapattal 2002-ben és 2014-ben ezüstérmet szerzett, 2011-ben pedig a nők közül elsőként szerzett érmet az Európa-bajnokságon, a győztessel azonos pontszámmal lett harmadik.
Az első nő lett, aki a legjobb tíz közé került az abszolút világranglistán, és aki aki a férfiak között világbajnoki döntőn vett részt (2005). Pályafutása során olyan világbajnokokat győzött le, mint Garri Kaszparov, Anatolij Karpov, Viswanathan Anand, Borisz Szpasszkij, Veszelin Topalov, Alekszandr Halifman, Rusztam Kaszimdzsanov, Ruszlan Ponomarjov, Vaszilij Szmiszlov és Magnus Carlsen. Kategorikusan el is utasította, hogy kizárólag női versenyeken induljon, egy sakk-hasonlattal élve: királynő volt, akit a királyok nemcsak elismertek, hanem tiszteltek is, helye a sportág csúcsán abszolút megingathatatlan volt.
2014 augusztusában jelentette be, hogy befejezi aktív versenyzői pályafutását, majd a következő év júniusában kinevezték a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányának – érdekesség, hogy még ekkor is vezette a női világranglistát, holott már egy éve nem játszott. Posztjáról 2016 decemberében azért mondott le, mert az ENSZ női egyenjogúsági programjának nagykövete lett, és úgy érezte, a munkával járó utazások miatt nem tudna annyi időt és energiát fordítani a válogatottra, amennyit magától elvárna.
A sakktól ugyanakkor sosem távolodott el, 2012-ben hozta létre a nevével fémjelzett alapítványt, melynek célja, hogy egy összetett módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését, a Sakkpalota és a SakkTesi programokkal tízezrekhez juttatta el a sakkot, tankönyvsorozata pedig nemzetközi díjakat nyert. 2015 óta szervezi Budapesten a sakk népszerűsítését szolgáló Világsakkfesztivált, melynek mottója, amit egész életében képviselt: „A sakk összeköt”.
Első magyarként iktatták be a sakkozó Hírességek Csarnokába, 2024-ben a nemzetközi szövetség (FIDE) közönségszavazásán minden idők legjobb női sakkozójának választották, idén pedig a sakktörténelem tizedik legérdekesebb játékosa lett a Chessbase magazin online szavazásán.
Forrás: Nemzeti Sport
Piros 7es



