RIA-RIA
A komáromi aranyfiúk átvették a bajnoki serleget
2024. máj. 11.
A utolsó „hazai“ meccs nem a komáromi szurkolók elképzelése szerint sült el végül, a Pozsonyligetfalu elvitte a három pontot a vágsellyei stadionból (így legalább izgi lesz az utolsó forduló is a második, osztályozót erő helyért). De ez a komáromi ultrákat és a legvérmesebb szurkolókat (péntek délután lévén) nem akadályozta meg abban, hogy kellőképpen megünnepeljék a bajnokcsapatukat.
A szlovák futballszövetség elnöke, Ján Kováčik jelenlétében az aranyos fiúk átvették a legfényesebb érmeket, bezsebelték a gratulációkat és kaptak egy ölelést Baráth Gyuri bácsitól, a klub elnökétől. Aki talán nem is kaphatott volna szebb ajándékot idei kerek 80. szülinapjára.
Majd konfettieső közepette magasba emelhették a bajnoki serleget.
Az ünneplés videóit itt és itt tekinthetik meg.
Talán nem csak a magam nevében mondhatom (írhatom le), hogy nagy örömmel tölt el, hogy tanúja lehetettem az idén 124 éves klub eddigi legnagyobb sikerének.
A komáromi KFC történelmi bajnoki győzelme a klub és a csapat bő egy évtizedes kemény munkájának és elhivatottságának köszönhető.
A tegnapi napon nemcsak a győzelmet ünnepelték a komáromiak, hanem a komáromi futball felívelését is, amiért köszönet illeti a támogatókat, a szponzorokat, a szurkolókat, a klub összes edzőjét, a stábtagokat és a focisták szüleit egyaránt.
Ez a bajnoki cím így a klubban zajló csapatmunka erejét is bizonyítja. A KFC játékosai pedig példaképek a fiatalok számára, akik megmutatták, hogy mit lehet elérni kitartással és elszántsággal.
Reméljük, hogy a hamarosan elkészülő új komáromi ficilétesítményben, a KFC-akadémián számos kiváló játékost fog majd a klub kinevelni. Egy kis szerencsével akár a magyar válogatottnak is.
Még egyszer gratulálok (a p7 csapata nevében is) a fantasztikus eredményhez!