
LIBERNYÁKULUM
A kommunizmus most visszatért Európába
2022. dec. 3.
Minden idők legjobb filmjének választotta meg a feminista filmművészet úttörő alkotását, a 2015-ben elhunyt Chantal Akerman belga rendező-forgatókönyvíró Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. című (IGEN, EZ A FILM CÍME) filmjét a brit filmintézet folyóirata, a Sight and Sound.
Ez az első alkalom, hogy női rendező filmje került a Sight and Sound által 1952 óta, tízévente összeállított filmes lista élére, amely filmkritikusok, kurátorok és forgalmazók szavazatai alapján alakul ki. Egy 3 óra 22 perc hosszúságú, prostituáltról szóló filmről van szó. Minden idők legjobb filmjeinek a brit filmintézet folyóirata által összeállított listáját negyven éven keresztül Orson Welles Aranypolgára vezette egészen 2012-ig, amikor a címet átvette Alfred Hitchcock Szédülés című filmje.
Csakhogy ezek a „régi” és még valóban minőségi alkotások nem igazán illeszkednek a mai psz-világba, mivel még ismerték a művészi és alkotói szabadság fontosságát:
se erőszakos LMBTQ-propi, se kötelező wokeness, se túltolt feminizmus.
Demkó Attila író, akit portálunk is előszeretettel idéz éles és nem túlmisztifikált biztonságpolitikai meglátásai miatt, erről az esetről is kifejtette véleményét: talált, süllyedt!
„Ezzel a sokszínűség kampánnyal épp a nőket és a kisebbségeket vágják tönkre, ugyanis bármilyen díjat kap így valaki, a saját fejében is ott lesz hogy nem érdemből hanem kvótából kapta. Amikor nem csak az érdem hanem a származás, nem, osztályhelyzet (is)számít a teljesítmény romlásához vezet – kommunista tempó. Nem tudom mi a »feminista film« de azt tudom, hogy az a rendszer ami 1990-ben megbukott, most visszatért Nyugat Európába. Nem tetszik, nagyon nem.
»Ez az első alkalom, hogy egy nő által rendezett alkotás bekerült az első tízbe. A tízévente elkészített felmérést korábban már érte kritika a sokszínűség hiánya miatt.«”
-
Mandiner/P7
