TE BUZERANT!
A Körkép megint a Piros7es-t majmolja, de ismét szarul
2023. dec. 9.
Ejnye-bejnye, Körkép! Hát szabad ilyet?! A felvidéki újságírás csimborasszója, a konzervatív zsurnalisztika előőrse, a mindenben első és egyetlen Körkép arra vetemedett, hogy az általa nem oly rég még lebohócozott, álhírportálnak titulált Piros7es-t másolja. Másolja? Pofátlanul meglopja! Gyakorlatilag nincs olyan mémünk, amit ne nyúlt volna le!
Persze jótól tanulni nem bűn; távol álljon tőlünk, hogy kisajátítsunk műfajokat, hiszen mi történt volna, ha az első szonett szerzője megtámadta volna az összes embert, aki azzal a csodás versformával próbálkozik?
A Körkép esetében viszont kimondottan kínos, sőt vérciki, hogy épp azoktól nyúlja le az ötletet, akiket minduntalan próbál nevetség tárgyává tenni. Persze a kezdet kezdetén előfordult, hogy átvett cikknél megfeledkeztünk a forrásmegjelölésről (hajj, fiatalság, kellett is a szakmát tanulnuk), amire a Körkép főszerkesztője sértődött atyai szigorral írt üzenetben hívta fel a figyelmünket. Persze azonnal eleget tettünk a kérésének felszólításának.
Úgyhogy meglepődve figyeltük, hogy a rólunk lefitymálóan értekező Körkép az elmúlt hetekben minduntalan a Piros7es munkásságából merítve próbált mémeket gyártani.
De olyan szarul csinálja, hogy arra nincs szó!
Azt meg már csak zárójelben említjük, hogy a portálunk indulása óta mennyit változott a Körkép nyelvezete, ami korábban az entellektüel benyomását próbálta kelteni, mára viszont a legprosztóbb provokatőrré avanzsált, aki azt hiszi, SZENT küldetést teljesít.
Kedves Körkép! Nem is olyan régen megírtuk, ami nem megy, nem kell erőltetni!
Mégis mire gondolt, amikor a mai Jennifer Lopezes és Chuck Norrisos izével előállt?! Ebben annyi humor és főleg eredetiség van, mint a Sass kabaréban! És az a másik, az mi már?! Nem rosszból, de a katica csoportban komolyabb képeket raknak össze, pedig ott csak zsírkrétával rajzolnak a falra, amikor nem néz oda az óvónéni.
Jó, jó, tudjuk, mi vagyunk túl mucsaiak, hogy ezt értelmezni tudjuk. De olyat hogy engedhet meg magának, hogy komplett műfajokat lop el egy általa semmibe vett, több esetben is álhírgyártással vádolt portáltól (amikről egyébként kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy igazat szóltunk!), és
közben teleszarjaszórja a közösségi médiát olyan tartalmakkal, hogy hány követője van, a weblapján meg ott kandikál a számláló, hány saját (teccikérteni: SAJÁT) cikke jelent már meg?!
Kedves Körkép, nem kell ennyire kishitűnek lenni, mindenhol az önigazolást keresni. Vannak dolgok, amikben egész ügyes vagy, azokra gyúrj rá, aztán előbb-utóbb csak felfigyel valaki a tehetségedre, és akkor nem kell apróhirdető oldalként üzemelni a fizetett PR-cikkekkel. A mémeket meg engedd el, rohadtul nem megy neked ez a humorizé.
Persze hogy az olvasóinkat se rövidítsük meg, most bemutatjuk, honnan is jött a Körkép zseniálisan eredeti mémje:
Akár igaz is lehetne: politikusaink locsolóversei
Mi ártatlanok vagyunk, csak összegyűjtöttük őket.
Bennünk azért ott dolgozik a belénk nevelt betyárbecsület, és vagyunk olyan jófejek, hogy alább bemutatunk pár mémet, amit kb. 10 perc alatt izzadtunk ki magunkból. Ezeket most
jófejségből ingyen és bérmentve a Körkép rendelkezésére bocsátjuk, hogy legközelebb ne legyenek olyan g*ci rosszak a tőlünk lenyúlt, és emiatt megsavanyodott mémek.
Szívesen!