AMMARHA!

A Közel-Kelet óriása: Irány a Damávand! 2024. okt. 19.

Ha már nem kihívás a Magas-Tátra, ha már az Alpokat is úgy ismerjük, mint a tenyerünket, és ha valami egész egzotikus csúcsot hódítanánk meg, ideje elkalandozni a Közel-Keletre, és kipróbálni valami teljesen újat.

Az Iránban található Damávand hegy a maga 5671 méteres magasságával a Közel-Kelet legmagasabb hegycsúcsának számít, és garantáltan megüti a hegymászó mércénket. Ha ez még nem lenne elég, az Afrikában található Kilimandzsáró mellett a világ egyik legmagasabb magányosan álló hegyei közé sorolható.

Általában az ilyen kaliberű mászásokhoz sok pénzre, komoly kutatómunkára és profi felszerelésre van szükség. Szerencsére a Damávand hegy megmászása nem tartozik ezek közé. Azért persze ennek a hegynek sem szabad fejjel nekimenni, de a meghódítása lényegesen kevesebb előkészületet igényel. Az első érdekesség, hogy autóval akár 3000 méter magasságba is feljuthatunk, ami azért, valljuk be, elég komoly előnyt és könnyebbséget jelent. Ezen a magasságon található az úgynevezett „kettes tábor”, ahol egy menedékház és egy mecset is épült. Innen azonban már csak túrázva juthatunk el a hármas táborig, amely 4200 méter körül található. A hármas tábor általában az akklimatizációs tábor, ahol érdemes pár napot eltölteni, és kisebb-nagyobb túrákkal edzeni magunkat, hogy ne fogjon ki rajtunk a ritkább levegő a csúcs felé tartó út hátralévő részén.

A magaslati akklimatizáció elengedhetetlen egy 5600 méteres hegymászás során, mivel a magasság növekedésével csökken a levegő oxigéntartalma. 

Az akklimatizációval töltött napok során a test vörösvértest-termelése növekszik, ami javítja az oxigénszállítást, és biztonságosabbá teszi a mászást.

A hármas tábort elhagyva – a hegy formájából adódóan – az emelkedő meredekebbé válik, és a csúcsig tartó 3 km-es távon 1500 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk. Jó kondival ez a mászás 6 óra alatt teljesíthető, így megéri még hajnalban elindulni a csúcs felé. Ránézésre ez nem tűnhet teljesíthetetlen feladatnak, de 4800 méter körül kezdődik egy 39 fokos emelkedő, majd 5500 méter körül sűrű kéngáz nehezíti az utunkat, ami a vulkanikus lyukakból szabadul fel.

Ez a csúcshódítás legnehezebb szakasza, mivel a csúcsig már nyílegyenes út vezet, viszont a sűrű kénfelhő választás elé állítja a hegymászó: fel vagy le? Itt a vastüdejű iráni túravezetőkön kívül már senki sem fürge, mindenkit eltompít az oxigénhiányos levegő. A csúcsra érve – ha szerencsénk van – csak -15 fok van, viszont a tűző nap miatt a hőérzet sokkal melegebb. A lefelé tartó út már kellemesen is telhetne, de 

az ereszkedés jobban megterheli a térdeket és combokat, mint maga a mászás, így nem érdemes alábecsülni a lejutást sem.

Ha valaki ezek után szívesen kipróbálná magát Irán büszkeségén, az interneten sok túracsoportot talál, akikhez bátran lehet csatlakozni.

Forrás: utazom.hu, grossglockner.hu

Nyitókép: www.iranexploration.com