
ITT A PIROS, HOL A PIROS
A külföldi zsoldból hangoskodó civilek szerint Szlovákiában is bontják a jogállamot
2024. jan. 10.


Nem kormányzati szervezetek levélben szólították fel Peter Pellegrinit (Hlas-SD), a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnökét, hogy állítsa le a jogállamiság lebontását, és ellenezze a büntető törvénykönyv módosításának rövidített jogalkotási eljárásban történő jóváhagyását. Szerdán több mint 38 ezer polgár által aláírt levelet adtak át a parlamentnek.
A Via Iuris, a Stop Korrupció Alapítvány (Nadácie Zastavme korupciu), az INEKO és a Transparency International Slovakia civil szervezetek képviselői rámutattak, hogy míg a fejlett demokráciákban az alapvető változásokat több hónapos szakértői vita előzi meg, addig nálunk a parlament rövidített eljárásban akarja elfogadni azokat, amire nem látnak releváns okot.
Felszólítjuk Peter Pellegrinit, hogy a törvényhozás elnökeként lépjen fel a jogszabályok ilyen mértékű visszavágása ellen
– fogalmaztak.
Itt érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon melyik fejlett demokráciára gondoltak a külföldről fizetett felforgatók:
esetleg arra, ahol éppen rég nem látott kormányválság van amiatt, hogy megpróbálták a saját gazdáikat a sárba tiporni idegen érdekek szolgálatában, vagy arra, ahol mindent megtesznek a legesélyesebb elnökjelölt ellehetetlenítése ellen politikai és jogi értelemben, természetesen utóbbi esetben a jogszabályok megerőszakolásával.
Nagy tétben lehet fogadni, hogy ezek a szemükben fejlett demokrációk, hiszen innen kapják az ukázt és a zsoldot egyaránt. Bezzeg Magyarország és Szlovákia a jogállamiatlanság fellegvára...
A levélben a szervezetek a módosítások tartalmát is bírálják, amelyek szerintük veszélyeztetik a jogállamiságot és gyengítik a korrupció elleni küzdelmet Szlovákiában. Példaként a Speciális Ügyészi Hivatal megszüntetését, a vagyon elleni és korrupciós bűncselekmények büntetési tételének csökkentését, valamint a Bejelentővédelmi Hivatal hatáskörének korlátozását emelték ki.
Ezzel összefüggésben elutasítják például a kormány azon érvelését, miszerint a büntetési tételek javasolt módosításának oka a túlzsúfolt börtönök tehermentesítése. Rámutattak, hogy a módosítás a korrupció és a legsúlyosabb gazdasági bűncselekmények büntethetőségét fogja leginkább korlátozni.
„Ezek az elkövetők biztosan nem töltik meg a börtönöket” – állapították meg.
Arra is rámutattak, hogy a módosítások elfogadása a jövőben hatással lesz a Szlovák Köztársaság polgárainak életére.
A jogállamiság stabilitása, az igazságszolgáltatás és a törvények érvényesítése elleni intézkedéscsomag elfogadása és végrehajtása után Szlovákia kevésbé lesz biztonságos hely az átlagemberek számára
– figyelmeztettek a civil szervezetek. Hozzátették, hogy az eredmény a befektetők számára is alacsonyabb vonzerő és gazdasági elmaradottság lesz, ami negatív hatással lesz a közszolgáltatások minőségére és színvonalára, valamint a fizetésekre és a nyugdíjakra.
Bezzeg az elmúlt néhány év stabilitása...
A parlament elnöke a civil szervezetek kezdeményezését a szabad véleménynyilvánítás kifejeződésének tekinti egy szabad társadalomban. „A törvényeknek megfelelően fog eljárni” – mondta a TASR-nek szóvivője, Patrícia Medveď Macíková.
A helyzet persze nem egyszerű, hiszen a szlovák kormány mellett lehetetlen nyugodt szívvel kiállni, legfeljebb bizonyos alapvető törekvéseik mellett.
Viszont éppen Magyarország évtizedes példája kapcsán vált teljes mértékben nyilvánvalóvá, hogy a jogállamisággal való dobálkozás mindössze ürügy; mindenki azt csinál, amit akar, viszont aki kilóg a globalista sorból, annak a nyakába zúdítják ezt az egyre hígabb moslékosvödröt.
nyitókép: TASR
TASR/P7

Harras Rudolf


