CINK

A magyarországi tanársztrájkról 2022. jan. 31.

Kétórás munkabeszüntetést tartott nyolctól tízig a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Magyarországon. A sztrájkot korábban az EMMI törvénytelennek nevezte, mert csak elsőfokú határozat született jogszerűségéről, azonban a tanárok megtartották az előre meghirdetett sztrájkot. A munkabeszüntetés melletti kiállásként a magyarországi szakszervezetek mintegy kétszáz autóval vonultak fel Budapesten. 

Lépjünk túl azon, hogy a szakszervezetek mennyire működnek valóban a munkaválallók érdekében, és mennyire lettek a politikum kiszolgálói. Hogy a politika mindent áthálóz, mi sem bizonyítja jobban, hogy egyáltal felmerül a szakszervezetek pártatlanságának kérdése. Hiszen miért a választások előtti bő két hónapban tartanák a figyelmeztető sztrájkot? Vagy eddig nem volt probléma a tanárok bérével? No ennyit a szakszervezetesediről. 

Arról szót se ejtsünk, hogy az oltás elutasítottsága, és az emiatti pályaelhagyás mennyire képez valós problémát, miközben a tanárok mindössze öt százaléka utasítja el az oltást. 

A probléma másik része, hogy valóban rossz a tanárok fizetése Magyarországon. Egy Szakács Árpád által jegyzett, az Erdély.ma portálon megjelent cikk tanúsága szerint másfélszer annyit keresnek a tanárok Romániában, mint Magyarországon. A Lakmusz, a liberális oldal személyreszabott, egyelőre takaréklángon működő factcheckerje aztán megszakértette az írást, melyből kiderül, hogy másfélszer ugyan nem, de Romániában valóban kevesebb munkáért magasabb bért kapnak a tanárok. 

Szorulhat most az ököl, főleg ha politikai kérdést csinálunk az ügyből. Pedig ez nem az. Könnyen erejét lehetett volna venni egy ilyen tiltakozásnak: a 2014-es minimálbérhez arányosított, de befagyasztott tanárbéreken a 200 000-es minimálbér sem segít(ett). 

Másik kérdés, hogy a tanárhiányt orvoslandó például a magyar szakokra olyan rokonszakokról sem vettek át hallgatókat egyéves, pedagógiai továbbképzésre, akik a tanári szakosoknál alaposabban tanulják az irodalmat és a nyelvtant. 

A gazdasági leállást követő, meredeken emelkedő infláció sem kedvez azoknak, akiknek elvileg a jövő nemzedékeit kellene oktatniuk. A pályaelhagyók száma magas, sokan pedig a végzettségükkel meg sem próbálják ezt a hivatást. Valós a tanári fizetések problémája, és sajnos politikai célokra használják fel, ami nemcsak hitelteleníti a kiállást, de bagatellizálja is az alacsony tanári béreket. 

Régóta tudjuk, hogy a legfontosabb nemzetünk szempontjából a templom és az iskola. Most az utóbbin kell segíteni. 

(nyitókép: Pixabay)