
ZSÍR
A McLarenek ismét másik ligában versenyeztek, Norris győzött Ausztriában
2025. jún. 30.
Az Osztrák Nagydíj egyetlen kérdése az volt, hogy Lando Norris vagy Oscar Piastri gyűjti-e be a győzelmet Spielbergben, a wokingiak ugyanis magasan kiemelkedtek a mezőnyből. A két McLaren össze is csapott a verseny első szakaszában, Norris nem remegett meg a nyomás alatt, ami győzelmet ért a számára, Piastri lett a második, a dobogó legalsó fokára pedig Charles Leclerc állhatott föl.
A kanadai gyengébb teljesítmény után a papajások ismét visszatértek az élre, sőt, akkora előnyben voltak a riválisokhoz képest, amit talán idén még egyetlen versenyhétvégén sem láttunk. Az időmérőn sem volt kérdés, hogy a McLarenek harcolnak majd a pole-ért.
Norris tökéletesen hozta, amit elvártak tőle, Piastri viszont a legfontosabb pillanatban hibázott, így csak a harmadik helyről rajtolhatott. A második rajtkockát így Charles Leclerc szerezte meg, akinek a hátránya több mint fél másodperc volt Norrishoz képest.
A betétfutamok során rengeteg balesetet láthattunk a rajt után, és nem úszták meg az F1-esek sem, az első kanyarban még mindenki el tudott fordulni, a harmadikban viszont Antonelli mérte el a féktávot és szó szerint kitorpedózta Max Verstappent.
A holland és az olasz versenyző számára itt véget ért a verseny, a pályán ragadt autók miatt pedig pályára küldték a biztonsági autót is. Az első rajtot követően egyébként történtek helycserék, Leclercet például Piastri előzte meg az első kanyarban.
Az újraindítás után a McLarenek pillanatok alatt lerázták magukról a riválisokat, és hosszú körökön keresztül csak egymással voltak elfoglalva. Piastri többször is megpróbálta megelőzni a csapattársát, egyszer még a határokat is túlfeszítette, csak centiken múlott a baleset.
A mezőny teljesen szétszakadt, a papajások más ligában versenyeztek, de légüres térben autóztak a Ferrarik is, bár az újraindítás után Russell kakaskodott egy kicsit velük, de aztán óriási hátrányt szedett össze.
A középmezőnyben viszont komoly csaták alakultak ki a pontszerző helyekért, Verstappen és Antonelli kiesése miatt ugyanis fontos pontok voltak terítéken. A Williamsek gyorsan kiszálltak a harcból, Sainz autója már a rajtrácson megadta magát, ezért a rajtot is elcsúsztatták 10 perccel, de Albon sem körözött túlságosan sokáig.
A boxkiállások után Norris ki tudott építeni egy kisebb előnyt, és bár Piastri gyorsabbnak tűnt, de nem annyival, hogy újra csata alakuljon ki közöttük. A végén azonban a lekörözöttek alaposan beleszóltak az első helyért való harcba.
Piastri a kerékcseréje után Tsunoda és Colapinto mögé jött vissza, akik annyira egymással voltak elfoglalva, hogy nem vették észre a visszapillantójukban a narancs színű autót, a nagy csatározás közben levezették a fűre az ausztrált, ami miatt Piastri rengeteg időt bukott.
Az utolsó körben Fernando Alonso és Gabriel Bortoleto csatája még felborzolhatta volna a kedélyeket, de a páros odafigyelt az élen állókra, így Norris Monaco után ismét diadalmaskodni tudott, és ami számára talán még ennél is fontosabb, hogy hét ponttal közelebb került Piastrihoz az összetettben, aki ezúttal a második helyen végzett.
A Ferrarik is stabil futamot teljesítettek, Leclerc lett a harmadik, Hamilton pedig a negyedik, a két héttel ezelőtti győztesnek, George Russellnek ezúttal meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Remek teljesítményt tett le az asztalra a hatodik pozícióban végző Liam Lawson is, Alonso lett a hetedik, megelőzve Bortoletót, Hülkenberget és az egy pontot szerző Esteban Ocont.
A világbajnoki küzdelem egy hét múlva Silvestone-ban folytatódik, Norris tehát hazai pályán próbálhatja meg tovább csökkenteni a hátrányát az összetettben.

Demeter Nikolas
