AMMARHA!

A nap kérdése: Mit csináltak a szlovákok 1939. szeptember 1-én? 2025. szept. 1.

A szlovák alkotmány napján erősen törtem a fejem, hogy miért épp ezen a napon kell ünnepelnie eme mintademokráciának az alkotmányát? Mi vezetett oda, hogy épp az iskolakezdés szép napjához igazítsák államiságuk legfontosabb szimbólumának napját?

Bevallom, életem közel negyven éve alatt egyszer sem tűnődtem el a fenti kérdéseken, és ha ma nem szólt volna Gubík László a diszkriminatív preambulumról, illetve ha nem ma követelete volna vissza a lengyel elnök Németországtól a második világháborús jóvátételt, bizony, sohasem eszméltem volna arra a bizonyos felismerésre, amit most megosztok önökkel is.

Történt ugyanis, hogy 1939. szeptember első napján a náci Németország hadüzenet nélkül megtámadta saját magát, hogy kellő indokot szolgáltasson magának a szomszédos Lengyelország lerohanására. Szó szót követett, kölcsönös hadüzenetek meg minden egyéb, és pikk-pakk kitört a második világháború. 

A történetet mindenki ismeri a történelemórákról.

Igen ám, de arról hallgatnak a szlovák történelemkönyvek, hogy Németországnak volt egy hűséges csatlósa, amelyik a legelső pillanattól (szinte) az utolsóig nyalta a wehrmacht bakancsok talpát, illetve a viselőik ülepét. Nem, most nem az átállás bajnokairól van szó, bár Románia is megérne egy (gyász)misét! Bizony, a szemfüles olvasóink biztosan kitalálták:

kisebb szlovák alakulatok már 1939. szeptember 1-je előtt is be-behatoltak Lengyelországba, mivel Hitler augusztus 26-ra tervezte eredetileg az offenzívát. 

Szóval Szlovákia – a náci Németország hű csatlósaként – az első pillanattól fogva résztvevője volt a második világháborúnak.

Ezzel szemben a háború végén úgy álltak át, mintha románok lennének, kitörölték a történelemkönyvekből a nácik oldalán történő háborús cselekedeteket, kitörölték a saját emlékezetükből, hogy éveken át a rossz oldalon álltak, sőt tevékenyen részt vettek a Harmadik Birodalom embertelen háborújában.

És hogy minderre a feledés jótékony fátyla boruljon, a naptárban egymást követik a dicsőséges pillantok, amikor a gonosz elnyomók ellen harcoltak: augusztus 21., amikor nem harcoltak a megszálló szovjet alakulatok ellen 1968-ban; augusztus 29., amikor a kommunista partizánok magyar civileket gyilkoltak halomra – anitfasiszta nemzeti felkelés címén; és végül: szeptember 1., a Szlovák Köztársaság Alkotmányának ünnepe.

Ugye, milyen cinikus és képmutató dolog ez? A nácibarát, zsidótörvényekben tocsogó Szlovák Köztársaság világháborús bűneinek nyitányát elfedni egy másik Szlovák Köztrásaság, alkotmánynak nevezett irományának ünnepével. 

Talán ideje lenne szembenézni a múlttal. Nem lesz könnyű, sőt, fájni fog. Ahogy nekünk is, amikor a saját bűneinkkel szembesülünk. Talán az elhozná a kölcsönös bocsánatkérés és a megbékélés korszakát. Mert az mindmáig nem történt meg. 

És tudják, mi az igazán félelmetes? Azok a bizonyos dekrétumok, melyek mindmáig a szlovák jogrend megrendíthetetlen részét képezik, a zsidótörvények szövegét felhasználva születtek meg, csak a zsidó szót írták át bennük németre és magyarra. És máig ezt ünnepeltetik velünk. Hát nem csodálatos ez a mi bezzegdemokráciánk?