LIBERNYÁKULUM

A német állam eurómilliárdokat költ a migránsokra, de a valódi számla ennél is magasabb lehet 2026. máj. 23.

A tömeges migráció költségei Németországban nem merülnek ki a hivatalos költségvetési tételekben. A szövetségi kiadások mellett a tartományok, a városok és végső soron maguk az adófizetők viselik a lakhatási, egészségügyi, közbiztonsági és társadalomedényi következmények jelentős részét is. A német szövetségi pénzügyminisztérium hivatalos „menekültügyi költségjelentése” szerint 2025-ben csak szövetségi szinten 24,8 milliárd euróba kerültek a migrációval és menekültüggyel kapcsolatos kiadások.

Ez az óriási összeg azonban csupán a berlini központi költségvetésre vonatkozik, vagyis egyáltalán nem tartalmazza a tartományok és az önkormányzatok saját forrásból fedezett kiadásait. A német sajtóban megjelent értékelések és a korábbi évek tapasztalatai alapján a helyi és tartományi szintű pluszköltségek további 15–20 milliárd eurót jelenthetnek, ami azt jelenti, hogy a migráció valós összköltsége 2025-ben meghaladhatja a 40 milliárd eurót, sőt akár az 50 milliárd eurót is megközelítheti.

A kiadások jelentős része a menekültek elhelyezéséhez, szociális ellátásához, integrációs programjaihoz, valamint a tartományoknak és önkormányzatoknak nyújtott szövetségi hozzájárulásokhoz kapcsolódik. A szövetségi kormány jelenleg fix átalányösszeget, kérelmenként 7500 eurót fizet az első menedékkérelmek után, amelyet az áfaelosztás módosításán keresztül juttat el az alsóbb közigazgatási szintekhez. A tartományok szerint azonban ez az összeg messze nem fedezi a tényleges költségeket, ezért egyre élesebb vita folyik Berlin és a helyi szereplők között arról, hogy valójában ki viselje a migráció pénzügyi következményeit.

A hivatalos számok ugyanakkor kizárólag a közvetlen kiadásokat mutatják meg. A migrációval összefüggő közvetett terheket, például a lakhatási piacra nehezedő nyomást, a közlekedés zsúfoltabbá válását, a kórházak terhelését, a hosszabb egészségügyi várólistákat, a rendőrségi és terrorellenes kapacitások bővítését, vagy éppen a börtönrendszerre háruló pluszköltségeket ezek az adatok egyáltalán nem tartalmazzák. Mindez azt jelenti, hogy a német adófizetők nemcsak a költségvetési sorokon keresztül fizetik meg a tömeges migráció árát, hanem a mindennapi élet számos egyéb területén is.

Különösen érzékeny és kritikus kérdéssé vált az egészségbiztosítás finanszírozása. A német kötelező egészségbiztosítók országos szövetsége többször bírálta a szövetségi kormányt amiatt, hogy a jóléti ellátásban részesülők után fizetett állami hozzájárulás köszönőviszonyban sincs a tényleges orvosi költségekkel. A kritika szerint az állam havonta mindössze mintegy 108 eurót fizet fejenként, miközben az ellátás valós költsége a 300–350 euró körüli sávban mozog. 

Ez a jelentős különbözet több milliárd eurós hiányt okoz a rendszerben, amelyet végső soron a járulékfizető németek a saját bőrükön, magasabb egészségbiztosítási díjak formájában érezhetnek meg. Így miközben korábban gyakran elhangzott az az érv, hogy a bevándorlók segítenek majd finanszírozni Németország elöregedő társadalmát, a jelenlegi költségvetési és szociális feszültségek alapján ez az ígéret egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.