CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

A nép hátán? 2022. aug. 24.

Kell-e a nép egy politikusnak, egy pártnak? Maga a kérdés, látszólag hülyeség, hiszen hogyan akarna választást nyerni egy politikus, egy párt a nép szavazata nélkül, - vághatná rá a választ a kedves olvasó, - na de ne vágja rá, mert ha ezt teszi, akkor nem érti a kérdést, ezért hát kifejtem bővebben.

Kell-e a nép egy politikusnak, egy pártnak azért, hogy jót akarjon tenni a néppel, a népnek? – ez itt a kérdés. Ugyanis az lenne a politika dolga, hogy a népért, nemzetért, közösségért tegye a dolgát, amihez persze kell a nép szavazata, de az csak eszköz legyen, ne cél, hogy egy klasszikust idézzek.

Kétfajta politizálást figyelhetünk meg a hazánkban, amelyen történelmi kényszerűségből jelenleg két ország osztozik. Magyarországon a Fidesz 2010 óta egy példaértékű nemzetpolitikát folytat, amelynek egyedüli célja van, felemelni a magyar nemzetet. Minden politikai cselekvés, eszköz, mint például a választások is, ennek a célnak vannak alárendelve.

Nézzük meg a fiatal Szlovákiát. Tulajdonképpen már 1998 óta megjelentek azok a pártok (Pavol Rusko, a Markíza TV tulajdonosának pártja az ANO – Aliancia :-) nového občana volt az űttörő), amelyeket egy (saját,vagy támogatott tőkével rendelkező) ember gründolt össze pár táskahordozójával, hogy pozíciókat szerezzen a parlamentben, jobb esetben, a kormányban, egyetlen céllal, hogy rohadt sok pénzt keressen ezáltal a saját maga boldogulására. 

Ez volt tehát a cél, amihez a választás, és az abban rejlő kötelező elem, azaz a nép csak eszköz volt, amolyan szükséges rossz. 

Az ilyeneknek meg sem fordul a fejében a nemzetük sorsa, meg ilyen badarságok, magasan tettek és tesznek ők a választóikra, lásd pl. SaS, Sme rodina, stb.

Na most az a kérdés, hogy hogyan állunk mi a Felvidéken ebben a témában. Volt ugye a 90'-es években a 3 elődpártunk, amelyek nagyon eltérő arányokban, de mégiscsak rendelkeztek olyan széles bázissal, amit a helyi szervezetek, és az arra épült pártstruktúrák alkottak. Intenzív kapcsolata volt a pártoknak egyrészt magával a választóval, másrészt az élet területén működő szakterületekkel is, polgármesterekkel, pedagógusokkal, kisvállalkozókkal, a kultúránkat koordináló emberekkel. 

Zsongott a felvidéki magyar társadalom! 

Aztán 1998-ban össze kellett állnunk, és már ott elkezdődött az erózió, kevesebb terepmunka, több felsőszintű politika. Ezt persze nem nagyon tekintette intő jelnek szinte senki, mert volt egymás után két sikeres országos választásból eredő „hét bő esztendő”, amelyben sokkal több volt az egyéni versenyfutás a pénzért, mint a komplex stratégia alapján végzendő munka a felvidéki magyarokért. Volt pár kirakatsiker a nép felé, amelyek árnyékában ment a zsebek tömése ezerrel.

Aztán jött 2009-ben a dezertőrök által megalakított Most-Híd, amelyben vezérfonal volt az a gondolat, hogy minél kisebb pártstruktúra, a néppel nem kell a fárasztó foglalkozás, arra vannak a marketingesek, hogy amikor kell, egy kreatív kampánnyal megszerezzék a szükséges szavazatmennyiséget, hogy a biznisz kereke le ne álljon. Persze elmentek ők a nép közé, hogy szó ne érje a ház elejét, de csak csínjával, mert rosszul sülhet el. A párt vezére többször is kijelentette nyilvánosan, hogy a nép amúgy se olvas pártprogramokat, nem kell ezt túltolni, majd amire lesz politická vólya, azt megcsináljuk, amire meg nem azt leszarjuk. 

Lefordítva: nemzetstratégia, hosszútávú program a megmaradásunkért, fejlődésünkért kell a francnak, maxoljuk ki a lehetőséget, amíg itt vagyunk a svéd-, bocsánat szlovákasztalnál.

A Szövetségnek az a százezer magyar választó a messze legszélesebb támasza, amely az egykori MKP szavazóbázisa, bár figyelve a közvélemény-kutatási százalékokat, ez a tömeg gyorsabban olvad, mint a gleccserek Tirolban.

A másik két párt meg valahogy így áll a mögöttük álló néptömeggel: a Híd elfogyott, az Összefogás sose volt!

Halkan kérdezem, hogy ha a Szövetségben ilyen-olyan praktikákkal megszabadulnak a nemzeti (az egyszerűség kedvéért, nevezzük MKP-s) politikusoktól, pártközeli tevékeny emberektől, és ezáltal majd még drasztikusabb gyorsasággal elvesztik a nemzeti szavazók nagy részét is, nem veszik észre ezek a törtetők és csörtetők, hogy saját maguk alatt is vágják a fát!?

Ha nem a felvidéki magyar nemzet minden részét felölelő, komoly és felelős, de egyben kreatív pártpolitika lesz túlsúlyban a Szövetségben, hanem a népet csak használó, gátlástalan karrieristák lappangó palotaforradalma győz, akkor ebből óriási tragédia lesz.

Én azt látom, hogy nincs hajlandóság arra a komplex, országos munkára, amely a nép javát szolgálná. Bárcsak tévednék, de egyelőre nem írhatok mást, mint ami a tapasztalatom, hiszen például hiába tettünk mi itt az Ipoly völgyében erre próbálkozást szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, süket fülekre, értetlen arcokra találtunk csak a kalondai kultúrház „ócska” színpadán, hiszen az ott és akkor felvázolt javaslataink már a szakmai fórum ideje alatt a parkettre hulltak, mert fontosabb volt az ott jelenlévő országos politika minden képviselőjének a pártkvóta, a szavazati arány elosztása, a pozíciók pozicionálása. 

Bár kénytelenek voltak akkor meghallgatni a népet, de a felvetett kérdéseikre választ nem adtak. Senki, egy büdös szót nem reagált az ott felszólaló egytucat választónak arra, amit előadtak a politikusainknak. Ez annyira vérforraló volt, hogy most sem tudok napirendre térni felette.

A népet hanyagolva, de a nép hátán!? Ez nem fog menni hölgyeim és uraim!

Senki nem azt mondja, hogy ne kerüljenek jól fizetett pozíciókba a politikusok, vezetők, sőt, igenis kerüljenek, de ne ez legyen a cél, hogy aztán a bugári vonalat követve, majd toszunk-teszünk oszt jó van az úgy a népnek, csak mi hízzunk... Ez így nagyon nem elég, mert ezredszer is le kell írni: 

1990 óta elfogyott 160.000 magyar 

és ha nem változtatunk ezen a politikai stílusunkon, nem készítünk közösen új stratégiákat, akkor (feltéve ha nem történnek meghatározó geopolitikai események, amúgy remélem, történni fognak!) van még gyenge 30 évünk és a felvidéki magyarság genocídiuma beteljesedik!

Aki ezekből a sorokból azt olvassa ki, hogy szánt szándékkal gyengítem a Szövetséget, az vagy nem érti az életünket, vagy szándékosan aljas. Én lennék a legboldogabb sokadmagammal, ha sikerre vinnénk együtt a felvidéki magyar politikát, viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen céllal.

Reális elvárás-e az, hogy a felvidéki magyar politika a hátára veszi a népét és elindul vele felfelé…

Ez a kérdés, válaszoljatok!

Papp Sándor