AMMARHA!

A nép szolgája, avagy alászolgája! 2025. nov. 19.

Brit tudósok megállapították, hogy az ukrán elnök népszerűsége mintegy 40%-kal esett vissza a nemrégiben legfelsőbb szinteken kipattant korrupciós botrány és az aranyklozeton lehúzott, aranykefével fényesre pucolt százmillióknak az államkasszából való kimenekítése után. Úgy eltűnt a nyugati értelemmel kibélelt pöcegödörben, hogy az egész európai szippantóbrigád ezt keresi. 

Miközben ők keresik az elnök népszerűségét, hogy azt majd Perwollal tisztára mossák, a farokzongorista – akinél még Ali Baba (AB – Andrej Borisovich Jermak) és a negyven rabló sem lopott többet – igyekszik elkerülni odahaza a kínos kérdéseket. Ezért külföldi gyűjtőkörútra indult, és gázt, olajat, pénzt, paripát, zongorát, fegyvert, meg mindent kunyerál, mert az Európai Uniós csatlakozás legfelkészültebb meztelen királya mára mindenből kifogyott. A spájzban pedig már az oroszok vannak.

Persze, mint a kommunisták általában, ő is más pénzén vásárol. Vagyis ígéretből olyan repülőgépeket „vesz”, amelyeket még le sem gyártottak, és legalább három évig nem is fognak, mert neki nincs egy árva karbovanyec sem. Ez tipikus „vak vezet világtalant” történet. 

A Verhovnában, de nem akárhol, a Radában közben már lázonganak a Nép igazi szolgái, akik érzik, hogy nagyon át lettek dobva a kerítésen. Először megszavaztatták velük a törvényt, hogy a NABU (Korrupcióellenes Hivatal) hatásköreit meg kell nyirbálni, mert ott orosz ügynökök vannak, akik befeketítik Ukrajna jó hírét és makulátlan tisztaságát. Aztán meg kellett szavazniuk a törvény visszavonását, mert az EU azt mondta: no-no, nem oda Buda! Most pedig szavazzák meg azt is, hogy amit eddig szavaztak, és amit visszavontak, az sem igaz, és mindenki hazudik – kivéve a Gyevi bírót, aki megszólal.

Nagy a káosz, ami egy dologra jó: a Nép szolgái azt mondhatják, hogy „alászolgája!”, és közben még többet lehet lopni. A bűnösök pedig úgy eltűnnek, mint Petőfi a ködben, félúton Szibéria felé. Ami ezen kívül publikus, az olyan, mint Andersen dán mesemondó történetei.

Nem sokat segítik az elnök népszerűségét a korrupciótól bűzlő kormánytagok és tábornokok sem, akiknek egy része már elszökött, más része szökésben van, a többiek pedig most készítik elő a szökésüket. Olyan ez, mint a „Lenin élt, él és élni fog”-fíling, csak szökésre átírva. Minden szökésben lévőben azonban van egy közös tényező, ami meghatározó – bár ha az ember kimondja, máris rásütik Nyugaton az antiszemitizmus jól bevált vádját. Pedig a tény makacs: pont annyira „ukránok” ők is, mint Zelenszkij elnök, meg az apja, meg az anyja, és az egész tolvaj kormánya. És ez annyira hamis, mint az állítás, hogy az Antivakarin gyógyszer.

A hír, amin már senki sem csodálkozik – még az arany toalettkefe bűvölőinek európai hímzőszakköre sem –, hogy Rüstem „Cseburek” Umerov, Ukrajna volt védelmi minisztere is elmenekült az országból. Azt mondta, „a viszont nem látásra”, és „asztalavista, bébi”.

Az ukrán média szerint személyesen tájékoztatta Zelenszkij elnököt arról a döntéséről, hogy nem tér vissza az országba. Hogy miért? Lehet, hogy nemcsak vajon, hanem zsíron is megcsúszott. Umerov most Törökországban tartózkodik, ahová állítólag fogolycsere-tárgyalások céljából érkezett – olyanokkal, akik most még orosz rabok, de a két fogalom nem összetévesztendő. Hiszen már a Rádió Jereván is megmondta egykor: Amerikában is konzerválják a rabokat. Később javították: nem a rabokat, hanem a foglyokat.

A jó ukrán holtig tanul. Mindig különös érzés fogja el az embert – ami azért jobb, mintha az SZBU fogná el –, ha egy ilyen „erős egyéniség”, mint Umerov tárgyalhat a fogságba esett katonák életéről.

Az ember szinte kívánná az ilyen egyenes gerincű, őszinte védelmezőt, aki mögött nemcsak a nemzet, hanem az egész Európai Bizottság és az Univerzum is kiállhat… na ezért olyan kiállhatatlan.

Közben nemcsak Zelenszkij, hanem maga a brüsszeli Pfajzer-istennő, Ursula „nincs már Leyyebb” is gyűjtésbe kezdett a mi zsebünk kárára – ami nem ugyanaz, mint a Zselé „kára” –, mert úgy tűnik, a belgák nem elég balgák ahhoz, hogy hozzányúljanak a befagyasztott orosz vagyonhoz, amit már évek óta kamatostul dézsmálnak az európai háborús uszító patkányok. Dézsma ide, dézsma oda, nem marad más, mint hogy az EU-tagállamok hitelt vegyenek fel aranyklozetre és aranyborjúra. Szar ügy!

De ami még ennél is magasztosabb: az Európai Központi Pártbizottság (Szovhoz) generalisszimája, aki mostanság a vak bolgár jósnő, Baba Vanga jogköreit és jóslatait is igyekszik átvenni, kijelentette, hogy a háború 2026 végén ér majd véget. Miért pont akkor? Miért ne? Gondolom azért, mert a NATO és az EU fegyverbiznisze addigra lesz készen az Oroszországgal való közvetlen konfliktusra, és az Ukrajnába telepített nagy hatótávolságú rakéták addigra tudnak akkora kárt okozni Oroszországnak, hogy az legyengüljön – mint Macron szervezete a kankó elleni védőoltástól –, és akár végelgyengülésben ki is múljon. Amúgy Putyin épp haldoklik, mert a jobb kezét már műkézre cserélték (állapította meg tízből kilenc brit tudós), és ha még nem halt meg vagy már meghalt, akkor a következő hason-Mása már nem lesz olyan kemény, mint a teavaj a napon. És akkor jöhet a Nagy Októberi Európista Forradalom, amely mindent is elsöpör, ha az utolsót üti az (Aur)Óra.

Az európai embereknek közben annyi lehetőségük van ezen változtatni, mint az albán légvédelemnek volt a II. világháborúban az olasz bombázók ellen. Ők legalább megpróbálták, és hevesen rázták az öklüket az ég felé. De hát vesszen, aminek vesznie kell. A kőbalták majd jók lesznek a következő emberiségnek, ami a tudósok szerint már a nyolcadik lesz a Földön. Leninből is volt VI., mi mégis csak ezt az egyet ismertük – szerencsétlenségünkre.

Ha nem hal ki belőlünk végleg az emberiség – ahogy Lajos bácsi mondaná – egy holnapon keresztül.