A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Aaron 4

„A nyelv nélküli nemzet szív nélküli nemzet” – nagyinterjú Aaron Clwyd Jonesszal 2022. máj. 17.

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!

Aaron Clwyd Jones a Plaid Cymru – Wales Pártja ifjúsági szárnyának tagja, mely a Plaid Ifanc nevet viseli. Egy hárommilliós lélekszámú nemzeti közösséghez tartozik, akik a Brit-szigetek őslakosainak leszármazottainak tartják magukat. Bő hónapja találkoztam vele Dániában, egy őshonos nemzetiségeket tömörítő szervezet rendezvényén. Miután megmutatott egy szívszorító videót arról, hogyan vesztik el a walesiek apáik házait, megkérdeztem őt, válaszolna-e néhány kérdésre a küzdelmükkel kapcsolatban.

Összefoglalnád röviden a néped történetét?

Több ezer évvel ezelőtt jutottak el az őseink a Brit-szigetekre, amikor a jégtakaró eltűnt, befejeződött a jégkorszag. Később a kelták érkeztek a szigetre és keveredtek a már ott élő őslakosokkal, tőlük kaptuk a nyelvünk. Később jöttek a rómaiak, Kr. u. 48-ban kezdték a hódítást, 30 évig tartott, míg minden területünket sikerült elfoglalniuk és 300 évig voltak jelen. Miután a rómaiak elvonultak a szigetről, jöttek az angolszászok, a területet, amelyet elloptak, ma Angliának hívjuk. A megmaradt őslakosokat walesiekként és cornwalliakként ismeri a világ.

Ami a vallásunkat illeti, eredetileg a saját isteneinkben hittünk: a kelta istenekben. A Római Birodalom kései korszakában keresztények érkeztek a földünkre és elkezdték megtéríteni a népesség javát – nagyjából száz évig tartott ez a folyamat, nem is ment zökkenőmentesen, de végül keresztények lettünk. Megvolt a saját kelta egyházunk, ám amikor Anglia meghódította a területeinket, eltörölték a föld színéről. Utána katolikusok voltunk, de VIII. Henrik fordulatot hozott és anglikán-protestánssá váltunk – ez sem ment egyszerűen, katolikus többség volt egészen az 1600-as évek közepéig, aztán határozott protestánsokká lettünk. Az 1800-as években masszív mozgalom szerveződött az anglikán egyház ellen, ennek hatására metodista, baptista irányba tolódtunk, lehetett bármi, csak ne anglikán.

Az angolok voltak az anglikánok, számunkra pedig akkoriban a legfontosabb identitásképző elem nem is a nyelvünk volt, hanem az, hogy nem vagyunk anglikánok.

Egyébként a nyelvünket is csak az egyházi keretek között használhattuk hivatalosan akkoriban, így a kettő szorosan összefüggött, életben tartott minket.

Aaron 2

Korábbi beszélgetéseink során többször is országként hivatkoztál Walesre, hogyan kell ezt pontosan érteni?

Bár Wales egy ország, még nem szuverén állam. Mindenesetre egy nemzet vagyunk, egy ország. Az 1270-es években Anglia hosszú idő után meghódított minket, előtte is időről időre megszállták bizonyos területeinket, ám 1287-ben végleg legyőztek és meghódítottak.

Mint nép azonban sohasem haltunk ki, mindig is tudtuk, kik vagyunk: walesiek, soha nem leszünk angolok!

Tehát az elfoglalt területeket máig a saját országotoknak tekintitek.

Pontosan. Egy nap függetlenek leszünk, most is ezt az utat járjuk.

Mit gondolsz, mi a legnagyobb kihívás, amellyel most az őshonos nemzeti közösséged szembe kell, hogy nézzen?

Jelenleg a nyelvünk puszta létezése sem biztosított, az a veszély fenyeget, hogy már senki nem fogja beszélni. Ennek legfőbb oka, hogy törvényi keretek nélkül nem igazán tudjuk elősegíteni a fennmaradását. Jómagam Nyugat-Európa leginkább visszamaradott régiójából érkezem, ha a gazdasági szempontokat vesszük figyelembe. Walesben van általában véve is a legnagyobb a szegénység Nyugat-Európa-szerte. Nincs munka azokon a területeken, ahol még beszélnék a nyelvünket, és az ingatlanárak is túl magasak az ottani pénztárcákhoz mérten, így az emberek elköltöznek – munkát pedig ott találnak, ahol már csak angolul beszélnek. Eközben az angoloknak van pénzük bőven, az olcsó ingatlanárak miatt nyaralót vesznek, vagy odaköltöznek a mi területeinkre és kizárólag angolul beszélnek. Így hal ki fokozatosan a walesiek nyelve, a nyelvünk.

Ez a krízishelyzet éppen most tetőzik, a közeljövőben el fog dőlni, mi lesz a sorsa. Ismerünk egy régi mondást:

Cenedl heb iaith, yw cenedl heb galon.

Azt jelenti, hogy a nyelv nélküli nemzet szív nélküli nemzet. Pontosan tudjuk, hogy a nyelvünk halála után száz éven belül visszafordíthatatlanul asszimilálódnánk. Ugyanez történt a testvérnemzetünkkel, a cornwalliakkal. Hasonló volt a nyelvük, de mára szinte teljesen feloldódtak a többségi nemzetben.

Aaron 5

Látsz-e bármilyen megoldást a felvázolt krízishelyzet megoldására?

Sokféle lehetőséget tanulmányoztunk a nyelvünket érintő egzisztenciális krízis feloldására. Hasonló cipőben járó európai őshonos nemzetiségek sikereit és kudarcait. A probléma gyökere az, hogy jelenleg a világon akárki, akinek van rá pénze, felvásárolhatja az házainkat. Erről szól a videóklip, amit tegnap mutattam.

Ki kell alakítanunk egy zárt és egy nyílt lakáspiacot.

A zárt piacon belül foglalna helyet az eladó ingatlanok 90%-a, amelyeket csak a helyi, walesi emberek vásárolhatnának meg, így az árak terén csak egymással kellene versenyeznünk. A maradék 10%-ot felölelő nyílt piacon pedig akárki vásárolhatna ingatlant a zárt piaci árak többszöröséért. Egy ilyen modell szükséges védelmet nyújtana és nem kellene a jóval gazdagabb angolokkal, illetve bárki mással a világról versenyeznünk. Tehát a védett lakhatási jogok segíthetnének.

Ez önmagában megoldaná a nyelvi kérdést?

A gazdaságot is olyan szintre kellene fejlesztenünk, hogy az embereink a szülőföldjükön tudjanak maradni, beszélni a walesi nyelvet. Ne érezzük úgy, hogy az élet rákényszerít a távozásra. Nem csupán azokra a régiókra gondolok, ahol még beszélik a walesit, hanem azokra is, ahol már nem, vagy csak nagyon kevesen. Ott sincs munkalehetőség, a walesi gyökerekkel rendelkezőknek onnan is el kell vándorolniuk a jobb munkahelyek érdekében.

Természetesen a függetlenedésre is törekszünk, de a gazdasági kérdések rendezése sürgősebb.

Hogyan tudsz személyesen szerepet vállalni ebben a harcban?

Az országomnak akarom szentelni az életem. Minden tettemmel próbálkozni fogok, kampányolni a pártunk érdekében, amely a walesiek függetlenségéért küzd. A célunk a walesi identitás megőrzése, illetve, hogy

láthassuk a szabad és független Walest büszkén felállni a világ színpadára.

Mert ezek vagyunk valójában, nem pedig Anglia egy darabkája, amit senki nem ismer. Vissza akarjuk szerezni a méltóságunkat. Az életem hátralévő részét azzal szeretném tölteni, hogy a nyelvünkért és az identitásunkért harcoljak. A gazdasági fejlődés biztosíthatná, hogy függetlenedjünk és végre egy normális, európai országgá válhassunk, mint például Dánia, ahol most beszélgetünk, vagy Németország, vagy bármelyik másik. Megérdemeljük, méltóak vagyunk rá.

Aaron 3

Az utolsó kérdésem egyfajta gondolatkísérlet. Mi volna a legideálisabb és a legtragikusabb jövő, amit el tudsz képzelni a nemzeted számára?

Az 1950-es években a pártom készített egy propagandakönyvet, egészen híressé vált. Egy időutazóról szól, aki időgép segítségével a gyönyörű jövőbe utazik. Wales független, mindenki beszéli a nyelvünket, egészséges és élettel teli közösségeink vannak, biztonságban élünk. Visszatér a jelenbe, aztán ismét a jövőbe, de egészen más kép tárul elé:

Nyugat-Angliába érkezik. Az utolsó walesi éppen akkor hal meg, még beszéli a nyelvet, a Bibliából idéz.

Ez a történet alapvetően összefoglalja mindkét utat, ami előttünk állhat. Vagy függetlenedünk, visszaszerezzük az identitásunk, a nyelvünk és a méltóságunk, vagy a totális asszimiláció irányába csúszunk tovább.

Aztán már csak egy fejezet leszünk egy történelemkönyvben.

Az elején, a történelmi résznél kifelejtettem néhány pozitív eseményt. Például, hogy 1997-ben egy népszavazást követően megtörtént a decentralizáció, autonóm területté váltunk saját parlamenttel. 2011-től saját törvényeket is hozhatunk engedélykérés nélkül, első alaklommal Hywel Dda királyunk (942–950) uralkodása óta.

És most, a Brexit után az emberek kezdenek észhez térni, felébrednek végre. A lakosság egynegyede már kiáll a függetlenség mellett, hasonló volt a függetlenségük mellett kiálló skótok aránya is 15 évvel ezelőtt. Pontosan tudjuk, jelenleg hol tartanak a skótok, saját útjukat járva. Mi is jó irányba haladunk, a jövőnket kell szem előtt tartanunk és nem feladni a küzdelmet, soha.

Tudjuk, hová tartunk és a független Wales vár az út végén.

nyitókép, fotók: P7/Morva Mátyás

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!