
TE BUZERANT!
A pártütő hidasok esete a „jó oldallal”
2023. aug. 7.


Kevés gyomorforgatóbb dolgot látni 2023-ban a Most-Híd árulóinak óriásplakátjainál. Pedig jelentkező akadna bőven, hiszen ritka ocsmány világban élünk. Hogy mégis miért veszem a számra (bármiféle betegség összeszedésétől rettegve) a felvidéki politikum eme pártnak nevezett exkrementumát, arról csak a kettővel ezelőtti választási szlogen adja meg a választ: Charakter rozhoduje (A karakter dönt).
Úton-útfélen választási plakátok rondítják az összképet. Még ki sem hevertük az őszi billboard-túltengést, ami a Komáromi járásban különösen megterhelte az emberi szervezetet a csapból is folyó polgármester-jelölt dalospacsirtával, máris újabb „jómadarak” elviselhetetlen rikácsolásával van tele minden sajtóorgánum, na meg a szemgödrünk.
Az első, ami könnyeket csalt elő, szinte szó szerint, az a (száj)karatés Sólymos László plakátja volt. Nem is az a hivalkodó, önhitt mosoly, azt már megszoktuk a Szövetségben eltöltött rövid, ám de dicstelen ténykedése alatt, megszoktuk a magyarság szempontjából önsorsrontó Bugár Béla jobbkezeként páváskodva, de még csak nem is az, hogy nem meri ugyanazt ígérni a magyar és a szlovák választóinak.

Kép forrása: Most-Híd
De haladjunk szépen sorjában! Először is nézzük meg a magyar nyelvű szlogent, ami végső soron a cikkem egyik apropóját adta.
A jó oldalon állunk
– hirdeti az a Sólymos, aki második ízben árulta el és ezzel alázta meg a felvidéki magyarokat. Azokat, akik hittek a három magyar párt együttműködésében, és azokat is, akik nem. Az most legyen másodlagos kérdés, az egykori MKP-t, azok választóit, példának okáért a portálunkat gyűlölködőnek nevezi a Most-Híd, pedig
épp ez a szlogen az, ami jókra és rosszakra osztja a magyarokat.
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy honnan vette Sólymos és a slepje, hogy ők állnak a jó oldalon. Eleve az oldalak meghatározása – a politikai színtér polarizálása – egyet jelent a megosztással. Tehát ki is a megosztó? Így kell ezt csinálni, hajrá! Akik már a Szövetség megalapításának pillanatától fogva azon dolgoztak, hogy véletlenül sem legyen sikeres a projekt, akik a kákán is csomót kerestek, akik mindenen megsértődtek, ők döntik el, hogy ki vagy mi a jó.
Ez már csak azért is megmosolyogtató (na jó, egyenesen abszurd), mivel a választók pontosan beárazzák, hogy kit gondolnak jónak. A Most-Hidat egyértelműen nem. A nagy összeborulás előtt 2 és 0,8% közé mérték, a nagy megújulással pedig 1,5%-ra. Mindeközben a Híd kerékkötőinek távozása egyértelműen növelte Szövetség választási potenciálját.
No de a jó oldalhoz van még egy adalék, ami után verdiktet vonunk, de előbb a szlovák nyelvű szlogenre is vetünk egy pillantást.
Na strane bezpečnosti a budúcnosti (A biztonság és a jövő oldalán).
A szlovák nyelvű szlogen annak fényében megmosolyogtató, hogy – és ezt majd egy picikét lejjebb fogjuk látni – a párt állítása szerint nincs biztonsági probléma. Mindenben bólogatni kell Brüsszelnek, hisz nincs migrációs krízis (akkor az a húsz rendőrautókkal a városon végig kísert faszi nem tudom ki volt Komárom belvárosában), sőt, a belga fővárosban székelő intézmények sem teszik tönkre gazdaságilag a kontinenst, miközben minden lóvét a nem EU-tag Ukránoknak adnak. Á, nincs itt semmi látni való.
Ettől a biztonságtól és jövőtől mentsen meg a Jóisten mindannyiunkat!
Az árulók (igen, a második pártütés után nyugodt szívvel nevezhetjük őket azoknak, ha már úgyis gyűlölködőknek és rossz oldalon állóknak tartanak minket) között akad még egy palimadár, aki a közösségi médiában naponta oszt meg jobb-rosszabb tartalmakat. Rigó Konrád a napokban egy olyan kampányvideót osztott meg, amit többször is meg kellett néznem, mert nem hittem el elősre (sem másodikra), amit látok-hallok. Javaslom, nézzük meg, aztán szívjon el mindenki egy cigarettát és/vagy igyon egy szíverősítőt, és innen folytatjuk!
No, hát miről is károg ez a varnyú Rigó? Egyrészt ennek a fickónak vagy bárki másnak az áruló bandából semmi köze ahhoz, hogy ki a Szövetség elnöke. Most már pláne, hiszen de jure semmi közük a párthoz. De facto korábban sem volt, mert gyakorlatilag mindenben szembementek a többség akaratával (csúnya, csúnya demokráció!). Másfelől pedig épp Rigó Konrád kéri számon Gyimesi Györgyön, a Szövetségen vagy bárki máson, hogy a választások után összeállna Ficoval és a Smerrel?
Rigó koma tán elfelejtette azt a csodás négy évet, amikor a Smer-SNS-Moslék-Híd koalíció Szlovákia történetének legsötétebb, legnyomorúságosabb korszakát hozta el?
Rigó koma elfelejti, hogy a Moslék-Híd azok után sem lépett ki a koalícióból, miután egy újságírót és kedvesét meggyilkolták és a szálak a kormányig vezettek?
Rigó koma elfelejti, hogy a felvidéki magyarok nem hülyék! Pontosan emlékszünk ezekre. És épp emiatt lesz álságos, álszent és önteltségtől bűzös minden szava. A videóban elhangzó mondatok mindegyi vádol és gyűlöletet szít. Ez lenne a jó oldal?
Rigó koma elfelejti, hogy a politikai üzenete, amit a cuki ciki kis videójában megfogalmazott, vagyis a fejük homokba dugása, a valós problémák figyelmen kívül hagyása vezetett a pártjuk ganédombra kerüléséhez a legutóbbi választások során, illetve az volt az, ami a Szövetséget is majdnem tönkre tette.
Amúgy hogy jön ahhoz ez a Rigó meg a Sólymos haverja, hogy ők döntik el, mi számít vállalhatatlannak, mi számít erkölcsösnek, hogy mi számít a jó oldalnak?
Az a liberális felsőbrendűség, amivel lenézik a felvidéki magyarokat, en bloc a magyarokat, egyszerűen tanítani való! Nincs az az erkölcsi mélység, ahonnan ne játszanák el a morál márványból kicsiszolt szobrát.
Pedig a szellemi vezetőjük, a felvidéki Fényhozó, a kereszténydemokrata Prometheusz, a somorjai Héraklész, a Bugár Béla, na egyszer kimondta a nagy igazságot:
Charakter rozhoduje.
Hát, rozhodált, szó se róla.
De annyit engedjenek meg a mi kedves jómadaraink, hogy a választókra hagyják annak az eldöntését, mi számít jó oldalnak.
Október elsején a Moslék-Híd 2023 összes tagját szeretettel várja majd a Munkaügyi- és szociális hivatal.

Stüszi vadász


