
CINK
A „Pesti Firmino” kevésnek bizonyult a Tottenhammel szemben
2024. okt. 4.


Az Európa Liga második körében a Ferencváros hazai pályán fogadta a londoni Tottenham csapatát. A pesti zöld sasok és a londoni kakasok is győzelemmel hangoltak a találkozóra. Az időjárás kiegyenlítette a hazai pálya előnyét, a vendégek otthon érezhették magukat a „londoni esős” időben. Nagy érvágásnak bizonyult az elmúlt napokban, hogy a Spurs legnagyobb csillaga, Son ki kellett, hogy hagyja a találkozót.
A mérkőzés kiegyenlített csatát hozott a 2 gárda között. Mindkét fél már a mérkőzés kezdetén támadó felfogással kezdett el futballozni. A 17. percben Civic könnyed beadását követően Varga gyönyörűen fejelte a labdát a hosszú sarokra, amely ki is fogott Vicarion, a vendégek kapusán, azonban a bíró lest intett. Amennyiben volt is, szinte csak millimétereken múlt az eset.
Ahogy az lenni szokott és ahogy a mondás is tartja, ha nem adsz, kapsz! Ez sajnos itt sem volt másképp. A Tottenham egy Sarr góllal szerezte meg a vezetést a 23. percben. A tizenhatoson belüli kavarodást remekül sikerült kihasználni a szenegáli játékosnak.
A félidőben már csak eső esett, több gól sajnos nem, így hátránnyal vonulhatott a nemzet csapata az öltözőbe. Lehetséges, hogy ott volt a gond, hogy Saldanha a mai napon kezdőként kapott helyet a keretben és nem csereként ezért sem sikerült betalálnia. A londoni védők szinte egyfolytában a nyomában voltak és gyötörték, ahogy csak lehetett. Ahogy az köztudott, a „pesti Firmino” sajnos még nem elég edzett a 90 perc végigjátszására, így az 59. percben Zachariassen váltotta őt.
A második félidőben sem unatkozhattunk, mindkét fél előrefele járatta a labdát, amely előbb ismét a vendégeknek hozott szerencsét. A második félidő első góljáig egészen a 86. percig kellett várni, amikor Johnson bevette a bal alsó sarkot egy pompás lapos lövéssel. Erre jött is a válasz, ki mástól, mint Varga Barnabástól. A Ferencváros a 90. percben szépített, azonban ez az egy gól sajnos kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.
A 97. percben Cissé és Maddison fejeltek össze, mely esetet követően a hazai védőt ápolni kellett, aki sajnos nem tudott megállni a saját lábán, így hordágy kellett, hogy lesegítse őt a pályáról. Jobbulást kívánunk számára.
Végeredmény:
FTC 1:2 Tottenham
Gólok: 90. Varga B. ill. 23., Sarr, 86., Johnson
A Ferencváros a következő körben a francia Nice gárdáját fogadja 10.24-én szintén 18:45-kor a Groupama Arénában. Bízunk benne, hogy jobb eredményt sikerül kiharcolni a fiúknak, mi pedig mellettük fogunk állni és szurkolunk nekik mindvégig! Hajrá Magyarország, Hajrá Fradi!

Gáspár Ákos


