ÍRIK A GÓL
A pótlást követően újra élen a címvédő!
2026. ápr. 15.
Tegnap rendezték meg a FIZZ Liga 26. fordulójának utolsó meccsét, mivel az korábban elhalasztásra került március közepén a Fradi nemzetközi szereplése miatt. A várakozások egyértelműek voltak, hiszen a zöld sasoknak sem mindegy, ki lép majd pályára „győzelmi kényszerrel” a vasárnapi Győr elleni találkozón. Amennyiben most a hazaiak győznek, úgy az élre ugranak megelőzve az ETO-t, ez az amit szeretnének a szurkolók is látni a tabellán. A vendégeknél valószínűleg a formájukat tekintve inkább a tisztes helytállás lehetett a cél, hisz a Puskás Akadémia ebben a szezonban középcsapatként szerepel a mezőnyben. A fővárosi csapattól a hétvége folyamán két meghatározó játékos is kiesett, Elton Acolatse és Bamidele Yusuf sajnos a pénteki Diósgyőr elleni mérkőzésen megsérült. Információink szerint Yusufra többhetes kihagyás is vár, hiszen kapott egy „gyönyörű bakancsot”.
A mérkőzés lassú iramban sok sok játéktöréssel kezdődött, leginkább arra várhattak a csapatok ki is vét egy nagyobb hibát, amit majd ki tudnak használni és előnyt szerezhetnek. Már mikor úgy tűnt, hogy a Ferencváros nyomást gyakorol az ellenfélre és sorra vezeti a támadásokat a kapura, akkor egy ellentámadás során Duarte remek indítását követően Raemaekers rossz ütemmel csúszott be és átpattant rajta a labda.
Lukács Dániel így egy az egyben törhetett Dibusz kapujára, majd ki is használva a remek lehetőséget a rövid alsóba gurított, megszerezve ezzel a vezetést a vendégek számára.
A bekapott gólt követően a Fradi mintha eddig csak tartalékosan játszott volna, iramot váltott és egyre többet futva zavarták össze az ellenfelet és törtek előre. A 39. percben Gruber beadását követően a hosszúról visszafejelt labdát Kovacevic próbálta kapura fejelni, azonban Szappanos ekkor még védeni tudott, a kipattanó viszont Josephhez pattant, aki bepofozta a zsugát. A csapat szinte nem is ünnepelt, inkább kivették a hálóból a labdát és azonnal jöttek közepet kezdeni, mint akik még mindig többgólos hátrányban lennének. A gólt percekig kellett vizsgálnia a VAR-nak les miatt, így eléggé kérdéses volt az eset, sőt egyesek szerint a VAR hibás döntést is hozott, hisz előrébb áll Joseph.
A gyorsabb iramot a felcsúti játékosok nem tudták felvenni, egy gyönyörű beadást követően O’Dowda maradt üresen a bal oldalon,
ahonnan középre játszva a labdát megtalálta a remekül érkező Kanichowskyt, aki okosan laposan a jobb alsóba bombázott.
A félidőre így egygólos különbséggel vonulhattak az öltözőbe a játékosok. A második félidőre az iram és a nagyobb gólhelyzetek sajnos elmaradtak, viszont ismét láthattuk a pályán a sokat mellőzött Lisztes Krisztiánt, azonban, hogy ez az ő érdeme-e volt, vagy Keane mester csak pihentetni akarta volna Grubert a hétvégi rangadó előtt, azt mindenki döntse el saját maga.
A zöld sasok így 2:1-es győzelmet szerezve a tabella élére ugrottak és a meccs közbeni ellentétek hirtelen szertefoszlottak, Dibusz és Lukács egymást átölelve beszélgettek, hogy vajon miről, valószínűleg csak ők tudják.
A hétvégi mérkőzésen így nehéz dolga lesz az ETO-nak, hisz ha vissza akar kerülni az élre, akkor mindenképp nyernie kell otthon teltház előtt. A Fradi egy győzelem esetén szép kis előnyre tehet majd szert, döntetlennel valószínűleg egyikük sem lenne elégedett. Kíváncsian várjuk a hétvége történéseit és sok sikert kívánunk minden magyar csapatnak.
Hajrá Magyarok!
Fotók: Staub Edina
Gáspár Ákos



