LIBERNYÁKULUM
A prezidentka nem vesz részt a népszavazáson
2023. jan. 20.


Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök nem vesz részt a szombati, az előrehozott választásokkal kapcsolatos, az alkotmány módosításáról szóló népszavazáson, közölte szóvivője útján a panyi prezidentka. Ezzel polgári álláspontját akarja kifejezni - szól a mellébeszélés.
"A népszavazás szervezőinek kommunikációja kevésbé a népszavazás tartalmára, mint inkább a politikai ellenfelek elleni támadásokra összpontosított. Az, hogy nem veszek részt a népszavazáson, polgári álláspontom kifejezése, de elnökként minden szükséges lépést megteszek annak érdekében, hogy az alkotmányt január végéig megváltoztassák a parlamentben, és ennek eredményeként a reálisan lehetséges leghamarabb előrehozott választásokat lehessen tartani"
- mondta nagyon jól tudva azt, hogy a polgári véleményét a választók egy része nem fogja tudni elválasztani az államfői véleményétől, ezzel befolyásolva a népszavazás végkimenetelét, holott –bármit is gondoljon a népszavazás kezdeményezőiről–
egy államfőnek a nemzet egészét kellene képviselnie, amibe beletartoznak a Smer szavazói is. Tetszik-nem tetszik...
A prezidentka azért elmondta a kötelező libsi dumát is, miszerint tiszteletben tartja a népszavazást mint azon kevés lehetőségek egyikét, amelyekkel a polgárok közvetlenül beleszólhatnak bizonyos kérdésekbe. Rámutatott, hogy ez a közvetlen demokrácia egyik intézménye alkotmányunkban.
"Ezért teljes mértékben tiszteletben tartom minden olyan polgár döntését, aki úgy dönt, hogy részt vesz. Ugyanakkor tiszteletben tartom, hogy a polgárok a népszavazáson való távolmaradással is kifejezhetik álláspontjukat. Vagy magával a népszavazási kérdéssel, vagy azzal a személlyel szemben, aki azt kezdeményezte"
- tette hozzá Zuzana elárulva magát, miszerint az ő szemében ez a szavazás inkább Robert Ficoról, a Smer elnökéről szól, mintsem az alkotmánymódosításról.
Pedig a panyi prezidentka is tudhatná, hogy az idei előrehozott választásokon minden állampolgár ítéletet mondhat majd a politikai pártokról és azok vezetőiről is!
A népszavazás másra van...Ezt kellett volna tiszteletben tartani!
nyitókép: TASR - Jaroslav Novák

Piros 7es


