VÖRÖS PROSZTÓ

A "rendszerváltó" ember tragédiája - 1. rész 2024. aug. 2.

Régi, nagy fájdalmam az 1989-es módszerváltás rendszerváltás és annak siralmas következményei.

19 éves voltam akkor, épp a felnőttkor határán. Egy sztrácini fatelepen dolgoztam - közvetlenül az erdészeti technikum elvégzése után - THP-ként.

(Aki élt abban a korban, az vélhetően tudja, hogy ez a rövidítés mit jelent.)

Röviden megfogalmazva afféle kisfőnök, aki az alá szervezett munkásokat kellett hogy irányítsa, a munkájukat szervezze, felügyelje és vezesse a rönkfa feldarabolása, mérése, szortírozása, vagonírozása, szállítása körüli különböző adminisztrációt. Állítólag a bányászoknál is nehezebben kordában tartható "pilcsíkekkel" és "nakladačokkal", azaz a motorfűrészes és hidraulikus rakodógépes nehézfiúkkal próbálva zöldfülű erdészként szót érteni és kivívni a tiszteletüket. Azt pedig kizárólag a maximális szakmai hozzáértéssel lehetett.

Akkoriban - ezt a mai fiataloknsk mondom - nem az abszolvens döntötte el, hogy hol fog dolgozni. A suli elvégzése után, egy hónapon belül jelentkezni kellett a lakhelyhez legközelebbi területi erdészeti hivatalban, ahol eldöntötték, hogy hova kerül a fiatal erdész. Nekem nem volt szerencsém, nem "igazi" erdész lettem, hanem fafeldolgozó szaki, aki a nyáron poros, ősszel-tavadszal sáros, télen jeges fadepóban ragadt, erdőt pedig csak akkor látott, ha a szabadnapjain eltúrázott a falu határáig nyúló cseri bükkbe.

De nem az én konkrét esetem a lényeg, azt csak azért írtam le, hogy kicsit ezzel is illusztráljam az akkori rendszer milyenségét.

Ehhez a korrajzhoz pedig szervesen kapcsolódik az akkori, fatelepi főnököm jellemrajza is (már a neve is beszédes volt: gyökér), aki az akkori rendszer hű katonájaként, az akkori szoci módihoz idomulva kellően ügyeskedő volt, és foggal-körömmel védte is a rendszert, amikor nyiltszíni vitába keveredtem vele a változás szükségessége kapcsán.

Érthető volt, hiszen ő ott ült a mézesbödönben, és nyalogatta is a tíz ujját rendesen. Hiszen a fadepóban megvolt neki a havi 3 ezer koronás fizu, plusz mellé a csúszó, amit a faszállitó soforöktől kapott azért, hogy szemet húnyt a falvakban suttyomban eladott, a telepről "szerzett" tüzifáért. Szóval, így finoman összejött neki az a havi öt-hat guriga, ami kábé az akkori föderális miniszterek javadalmazási szintje lehetett.

Az én erdészi fizum ehhez képest megmosolyogtató 1370 korona volt. 

De a melósok között is voltak olyanok, akik a túlórákat meg a "feles" gázolaj szintén stikában való értékesítésével (amit az erőgépekből spóroltak ki) képesek voltak összegereblyézni akár havi tíz ezer koronát is. Melósként!

Voltak tehát abban az áporodott, roszszagú pocsolyában olyan ebihalak bőven, akik kiválóan el tudtak evickélni a normalizáció utáni, a magyarországi gulyáskommunizmushoz képest kissé szigorúbban őrzött, kevésbé vidám barakban is.

Én mindenesetre szinte áhítottam a változást, azt, hogy az a szemfényvesztő, hazug és korrupt komcsi rendszer végre megdőljön.

Hiszen mi, magyarok, láttuk beszélni Nagy Imre újratemetésén Orbán Viktort és egyszerűen felvillanyozott bennünket az odáti flow, ami gyakorlatilag kiütötte a lengyelek után a második téglát is a képzeletbeli berlini falból. Ami kisvártatva le is dőlt.

Megjött végre nálunk is a bársonyosnak mondott rendszerváltás... Ami leginkább csak egyfajta felsővezetői szerepcsere volt.

1989 után sokáig úgy éreztem, hogy semmi nem változik. Ugyanabban a rendszerben élünk tovább, szinte ugyanúgy, csak annyi történt, hogy azok, akik már akkor is pozícióban voltak, lettek az új tulajdonosok. Az új szerepben "pánpodnikateľ"-ok, az akkori fapados kiskapitalisták. Ennek az egész színjátéknak az alagsori nyertesei.

Értelemszerűen a fatelepen is a régi komcsi főnök lett az új tulaj.

Arra már senki nem emlékezett, hogy a suba alatt, a tudtával elcsent, hiányzó ölfát a havi elszámolásokkor, nekünk, THP-seknek kellett varázslóként eltüntetnünk a leltárból. Hogy őt, a főnököt nem vigye el a fekete Volga...

Kénytelenek voltunk mindenféle kreatív trükköt alkalmazni a hiány ésszerű és elfogadható magyarázatára: elrohadt, megette a faszú stb..

Ez is aránybánya lett a régi-új főnök számára, hiszen a depó már a komcsik alatt is szállított Ausztriába. A legjobb minőségű fát oda exportálltuk. Hetente több vagonnyi, emberi erővel glédába rakott 1,20-as hosszúságú hasogatott akácz ment Nyugatra. Hogy mire kellett nekik a fura méretre vágott kemény faanyag, nem tudom, de azt igen, hogy vitték, mint a cukrot.

Utána, a kapitalista világban is. 

Úgyhogy immár legálisan is degeszre tömhette a zsebét a példaemberünk...

(Folyt. köv.)