
RIA-RIA
A románok lesimáztak minket!
2022. nov. 12.


A pénteki első játéknap után a folytatás sem sikerült jól a magyar teniszválogatottnak, Udvardy Panna simán 6:0 6:2-re kikapott Ana Bogdantól, majd a már tét nélküli páros meccsen is alulmaradtunk, így Románia 4-0-ra megnyerte a párharcot.
Eredetileg Bondár Annának kellett volna játszania a második játéknap első egyesét, de a legmagasabban rangsorolt női teniszezőnknek fizikális problémái adódtak, így Babos Csaba szövetségi kapitány Udvardy Pannát küldte harcba.
Bogdan a pénteki mérkőzésen Gálfi Dalma ellen is remekül játszott, akkor egy 5:0-val indította a találkozót, most viszont erre is rá tudott tenni egy lapáttal, alig fél óra alatt 6:0-val zárult az első szett.
A második játszmában némileg feljavult Panna játéka, a magyar lánynak sikerült is megnyernie az első gémet. A következő játékban pedig breaklabdáig is eljutott, a lehetőséget azonban nem tudta kihasználni.
A két játékos 3:2-ig fej-fej mellett haladt, onnantól kezdve viszont Bogdan ismét emelni tudott a játéka színvonalán, és több gémet már nem engedélyezett Udvardynak. Az összecsapás végül 6:0 6:2-vel ért véget és mindössze 1 óra 13 percig tartott.
Udvardy Jani Réka oldalán is pályára lépett a Niculescu/Cristian kettős ellen, a magyar páros megnyerte az első szettet, a románok azonban fordítani tudtak, és győzelmükkel beállították a 4-0-s végeredményt.
Ezekkel a vereségekkel eldőlt, hogy Románia nyerte a párharcot, és ők játszanak majd a Billie Jean King Kupa döntőjének rájátszásában, nekünk pedig meg kell elégednünk az euro-afrikai zóna I-es csoportjával.
Demeter Nikolas

Piros 7es


