7832

A só, ami az aranynál is drágább 2025. máj. 30.

Szerencsém volt, szerencsésnek mondhatom magam, mert többször is járhattam a parajdi sóbányában. Imádkozhattam a szeretteimért az ott kialakított kis templomban, az évmilliók alatt lerakódott sóoszlopok Isteni oltára előtt.

Hatalmas, felejthetetlen élmény volt, és nem tudom, hogy valaha még ezt a csodát meg tudom-e majd mutatni az unokáimnak. Annál is értékesebb számomra ez az élmény most, amikor mindent visz a víz, vagy nem is visz, inkább takar, eltipor, befed.

Nézem és olvasom a híreket, és nem akarok egyetlen forrásból tájékozódni . de tapintható, így a távolból, a képernyőkön, a képeken keresztül a fájdalom, a düh, és az elkeseredés azoktól, akik ott élnek, akik ebből éltek, ami érthető.

Könnyeikkel küszködő bányászok és önkéntesek, munkájukat elvesztő családfők, családok, csendben, némán maguk élé meredő, gyertyát gyújtó asszonyok.

Bizony az ima ilyenkor az utolsó mentsvár. Istenbe kapaszkodni akkor ott és úgy, ahogy lehet, és amikor az ember megérzi, milyen apró, kicsi kis porszem is a természet hatalmas sátora alatt.

Hányszor éreztük ezt már az életünkben, ugyanúgy, ahogyan elődeink, őseink is.

A szélsőséges időjárás, a hirtelen mindent elsöprő viharok, esőzések mostanság egyre gyakoriabbak lettek. Nemcsak a Székelyföldön, a Kárpát-medencében, de az egész világon.

Olaszország, Lengyelország, Csehország, Spanyolország és a minap Svájc.

Tavaly, idén, ma, és jövőre?

Még el sem takarítottuk a romokat, még ki sem hevertük a sebeket, máris itt van az újabb és újabb katasztrófa. Szárazság, csapadék nélküli telek után, a le nem hullott, a földből hiányzó víz, napok, órák alatt lezúdul. Nem kímélve semmit és senkit.

Az erdők, és azok hiánya, a fellazított, kopár talaj, a hegyoldalak, melyeket az emberi tevékenység letarol, nem fogják meg a vizet, mely nem kímél mezőt, utat, hidakat, házakat. 

Az illetékesek, a tulajdonosok, évtizedek óta tudtak arról a veszélyről a parajdi sóbánya esetében, ami most valósággá, rémálommá vált, mégsem tettek semmit.

A profit, a turizmus által generált bevétel, nem lett visszaforgatva értelmesen, vagy legalább is arra, ami megóvta volna ettől a katasztrófától a bányát. Csak még nagyobb profitorientáltság, még több turista volt a cél, és itt nem a kisembereket hibáztatom. Hiszen ők, a napi betevőjükért vívott küzdelme nem erről szól. Ők csak élni akarnak, csendben, napról napra.

De csak szólt. Eddig.

Ugyanúgy jártak, mint az erdőtulajdonosok, akik csak vágják az erdőt, és nem, vagy alig ültetnek. Mert a fát kivágni, csak egy pillanat, de amíg megnő az erdő, az egy emberöltő. Nincs különbség. Az erdő is sikolt, mint ahogy most a bánya hallgat a víz alatt. De nem halljuk meg, csak akkor, amikor már késő.

Nem figyelünk a természet anyára, aki csak a könnyeivel öntözi a világot. A GDP és a gazdasági növekedés grafikonjai eltakarják az emberiség elől azt a kilátást, mely a jövőnket kellene, hogy mutassa.

Mindnyájunk jövőjét Nemcsak az gazdagokét, nemcsak a luxusvillákban fényűzően élőkét, nemcsak a korrupt, a világot is ellopni vágyó, soha nem elégedett politikusokét, nemcsak az emberi nyomoron is pénzt és hasznot keresőkét, nemcsak a bankárokét, nemcsak a bányatulajdonosokét, nemcsak a fegyvergyárosokét.

Nem. Azokét is, akik csak szerényen, de tisztán, szeretetben, hitben és békességben szeretnék felnevelni a gyermekeiket, látni az unokáikat, ahogyan iskolába mennek, ahogy családot alapítanak, vagy csak ahogy boldogok lesznek, ahogy csillog a szemük, amikor megölelnek.

Az ő és mindnyájunk jövőjét teszik tönkre a telhetetlen gazemberek hadai, az egész világon.

Mindenki ismeri a mesét, amikor a király száműzi gyermekét mert azt merészeli mondani neki, hogy úgy szereti őt, mint az emberek a sót. Igen. Vajon az is megérti ezt, aki aranyporral szeretné ízesíteni az ételét? Aligha.

A világ fuldoklik. A gonoszság, a nemtörődömség, az önzés, a pénz hatalma, a közöny, a hitetlenség és a sátán fojtogatja. Ha nem változunk meg, nemhogy a Mennyországba nem jutunk, de még a kommunista Valhallát is becsukják előttünk, mielőtt a kaput is ellopnák róla.

A szakemberek azt állítják, hogy a bányát, 6-9 hónap alatt újra meg lehet nyitni és megtisztítani. Pedig nem azt kellene. Leginkább talán a lelkünket, amíg nem késő.

(Nyitókép: Haáz Vince, Székelyhon.ro)