A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Ce8174d 1662642655480 000 32hr4ef

A svéd iskolákban és óvodákban is dolgoznak dzsihadisták 2023. okt. 21.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

A Mandiner az Euractiv portál alapján írta azt, hogy svéd szabadidőközpontokban, óvodákban és szociális intézményekben is dolgoznak az Iszlám Állam egykori dzsihadistái. Idézték Lotta Edholmot, a svéd kormány iskolákért felelős tagját, aki szerint ez elfogadhatatlan. A politikus úgy vélekedett, hogy a svéd társadalom túlságosan naiv volt.

Az Expressen című svéd lapban Daniel Olsson csütörtökön megjelent írása szerint Svédország a keményvonalas iszlamisták támadásainak frontvonalában áll az ismétlődő Korán-égetések miatt.

A cikkben az áll, 

hogy minden negyedik dzsihadista, aki korábban az Iszlám Állam terrorszervezetnél járt, kapcsolatban állt velük vagy harcolt a soraikban, és később visszatért Svédországba, most óvodákban, ifjúsági központokban és szociális intézményekben dolgozik, többnyire gyermekfelügyelőként vagy tanárként.

Egy terrorista özvegye is nyilatkozott az újságírónak, aki hazatérve Svédországba, dajka lett. Azt mondta: az óvodában mindig találnak munkát.

A cikk megjelenése után a liberális svéd miniszter felháborodott, és arról beszélt, hogy a svéd társadalom túl naiv volt az Iszlám Állam harcosai kapcsán. Lotta Edholm szerint teljesen elfogadhatatlan, hogy olyan emberek dolgozzanak svéd iskolákban, akik terroristák.

A tárcavezető szerint a hatóságoknak hatékonyabban együtt kell működniük és enyhíteniük kell a titoktartási szabályokon. Kiderült ugyanis, hogy az egykori Iszlám Állam harcosai közül 21-en találtak munkát állami munkaadóknál annak ellenére, hogy a biztonsági szolgálatok többször is arra figyelmeztettek: az úgynevezett hazatérők radikalizálódhatnak.

A skandináv országban csak az idén változott meg az a törvény, amely szerint a terrorista szervezetekben való tagság önmagában nem volt bűncselekmény. Eddig a terrorszervezetekhez csatlakozó svédeket is csak akkor tudták felelősségre vonni, ha bizonyítottan bűncselekményeket követtek el.

Mivel a törvény visszamenőlegesen nem érvényes, az eddigi hazaérkezett dzsihadistákat lehetetlen felelősségre vonni.




Mandiner/Euractic/mti



nyitókép: Le Monde

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!