
RIA-RIA
A „szerencsés vesztes” Fucsovics Marci a második ötszettesét is megnyerte a wimbledoni főtáblán
2025. júl. 4.
Csütörtök este sötétedés miatt a negyedik játszma után félbeszakadt, így pénteken a döntő szettel folytatódott Fucsovics Marci és Gael Monfils második körös összecsapása, amit végül a magyar teniszező nyert meg, ennek köszönhetően pedig továbbjutott a harmadik fordulóba.
Ahhoz képest, hogy a selejtező utolsó fordulójában vereséget szenvedett, és csak a szerencsének, illetve Borna Coric visszalépésének köszönhetően került fel a főtáblára, most nagyon szépen menetel Fucsovics Marci az All England Clubban.
Az első körben sem volt könnyű ellenfele, bár a fogadóirodák egyértelműen a nyíregyházi játékost tartották esélyesebbnek, de az amerikai Aleksandar Kovacevic jóval előrébb helyezkedett el a világranglistán.
Fucsovics esélyeshez méltóan kezdte azt a találkozót, 1-0-ra és 2-1-re is vezetett a mérkőzésen, de az amerikai ellenfele mindig egyenlíteni tudott. Szerencsére a végére is maradt Marci tankjában, aminek köszönhetően meg tudta nyerni a 3 óra 41 percig tartó összecsapást.
A második fordulóban már egy jóval komolyabb ellenfél várt Fucsovicsra a rutinos Gael Monfils személyében, akivel több alkalommal is összemérte már az erejét.
Eddig négyszer találkoztak, az első három meccset a francia nyerte, tavaly viszont Estorilban már Marci diadalmaskodott.
A világranglistán jelenleg 48. Monfils szintén egy ötszettes csatába bonyolódott a nyitókörben, honfitársa Ugo Humbert alaposan megnehezítette a dolgát, de a 38 éves francia végül közel négy órányi játék után 6:4 3:6 6:7 7:5 6:2-re győzött.
A fáradtság tehát nem volt tényező a második fordulóban, hiszen mindketten sok időt töltöttek a pályán, Fucsovics pedig az első mérkőzéséhez hasonlóan most is kiválóan kezdett, 6-4-gyel került előnybe.
A második játszmában azonban űrtenisszel rukkolt elő Monfils, pillanatok alatt kétszer is elvette Marci adogatását, majd különösebben nagy gond nélkül 6-1-gyel egyenlített. A harmadik szett már ismét szorosabb volt, de a francia itt is kétszer breakelt, míg Fucsovics csak egyszer, így elúszott egy újabb szett.
Fucsovics azonban nem adta fel, még az sem zavarta meg, hogy a negyedik szettben 3-0-s kezdés után Monfils megint kétszer egymás után elvette az adogatását és a mérkőzésért szervált. Marci az utolsó pillanatban visszajött a szettbe, majd tie breakben meg is nyerte azt.
A nagy csata közepette viszont besötétedett, a minden eldöntő játszmára már csak pénteken került sor, így mindkét játékosnak volt lehetősége átgondolni a történteket és egy kicsit rápihenni a végjátékra.
A rápihenés végül Fucsovicsnak sikerült jobban, az ötödik szettben ismét elővette a jobbik teniszét, 2:2-nél elvette Monfils adogatását, majd 5:4-nél sem remegett a keze, gond nélkül szerválta ki a mérkőzést.
A magyar teniszező idén először jutott ilyen messzire egy Grand Slam-tornán, és ha tovább szeretne menetelni az angol nyílt teniszbajnokságon, akkor még ennél is jobb teljesítményre lesz szüksége, hiszen a legjobb 32 között a tizedik Ben Shelton lesz az ellenfele, aki szettveszteség nélkül jutott el idáig.

Demeter Nikolas
