
CINK
A szervezet - film(nem)ajánló
2025. jan. 2.


Az ember, így az ünnepek között, élő magyar fociközvetítések híján, sajnos ráfanyalodik még a Netflix-re is. Bár ne tenné!
Vesztemre megnéztem A szervezet (The Union) című amerikai filmnek csúfolt propirakást Mark Wahlberg és Hale Berry főszereplésével. A többi szereplőt nem ismertem, de talán nem is szükséges ismerni őket, mert kutyaütő volt mind. A stáblistát ki sem vártam.
Mondjuk, Markot nem értem, hogy ilyen nagy kupac kutyagumiba hogy tudott belelépni, hiszen róla az a hír járja, hogy egy régi vágású konzi, hithű katolikus, Trumpista csávó. De – nyilván – van az a pénz, amitől úgymond korpás lesz az ember haja...
Mindenesetre ezekben az új Netflix-filmekben minden benne van, amitől egy átlagos fehér közép-európai konzervatív ember irtózik. Benne van az euroatlanti, nyugati felsőbbrendűség, az orosz- és kínaifóbia, de a róóószak között értelemszerűen ott vannak még az irániak meg az észak-koreaiak is (de legalább Magyarország, Szerbia meg Szlovákia nincs nevesítve).
A Netflix-es kvóták természetesen betartva. Az aktuális superman (pardon, superwoman) is szükségszerűen egy fekete, pardon színesbőrű wokazon (amúgy a fehér is egy szín, csak szólok), aki mindenkit lenyom. Természetesen. Mark a fehér kisvárosi kékgallérost testesíti meg (a tipikus Trump-szavazó), akit a fekete ügynöknő ránt ki úgymond a hétköznapi munkásélet szürkeségéből, és rángat jobbra-balra, mint ürgét a madzagon.
És természetesen a jenkik (egy kis angol segítséggel), menetrendszerűen megmentik a világot a róóósz terroristáktól. Rajtuk a golyó sem fog, míg a róóósz terroristák hullnak, mint az őszi legyek.
És ott van kötelezően minden woke klisé, ahogy azt a Disney-s és Netflix-es propagandafilmeknben már sajnos megszokhattuk.
Azaz, a sok propibullshiten már jó ideje nem lepődünk meg. Az amerikai sztríming-szolgáltatók javarészt már csak ezt tolják, a filmjeik pedig úgy gagyik és bugyuták, ahogy vannak.
De vegyük sorra: volt benne interracial (vegyes) szerelem, Girls Power, női lojalitás a gaz férfiak ellenében, emancipációs agymosás a mindenkinél okosabb, ügyesebb és főleg erősebb, független, szingli nő képében, meg rasszista utalgatás is a négergyűlöletet említve. Ennek kapcsán kellőképpen kigúnyolták a fehér háziasszonyokat, a fia fekete nőjét nem igazán szívlelő apát (akit a saját fia is lenéz a maradi nézetei miatt). Sőt, a Ku Klux Klán említése sem maradhatott ki.
Viszont a meleg szálat a forgatókönyv írói ezúttal nem szőtték bele a történetbe. Nem is értettem, hogy mi ez a hanyagság?
Egy-két olcsó poén azért betalál, de mindent összevetve, nem ajánlom a filmet. Végignézésre semmiképpen.
De, ha az ünnepek alatt kissé túlettétek volna magatokat, és kicsit könnyítenétek a háborgó gyomrotokon, akkor arra ez a csudafilm tökéletesen megfelel. A megtekintése után nem lesz probléma belülről kidekorálni a mellékhelyiségben a porcelánt.
Az új évre pedig azt kívánom nektek, hogy minél kevesebb Netflix-filmmel verjen a sors benneteket!
Utóirat:
A sok angol kifejezésért elnézést kérek, de sajnos amerikanizmusok közbeiktatása nélkül manapság nagyon nehéz az amerikai popkultúra részét képező filmes világról jegyzetet írni.

Králik Róbert


