
LÓSZART, MAMA!
A Szövetség állásfoglalása az ukrajnai fegyverszállítás ügyében
2022. szept. 26.


A hétvégén maratoni ülést tartott a Párt mindhárom platformja, valamint a Női Tagozat és az Etikai Bizottság is, mint az egyetlen létező bizottság a pártban. A Tagozat és a Bizottság esetében voltak némi átfedések, de ezt áthidalták az illetékesek a vita során, azzal, hogy például az a nő, amelyik két-három pozíciót is betölt a pártban, csak egyszer szólhatott.
Az égető téma az Ukrajnába szánt fegyverek küldése volt, ugyanis a Szövetség-Aliancia mindezidáig nem adott ki egyértelmű nyilatkozatot ebben a témában és ezt számon is kérte a nemrég a Čajakován látogatást tett Manfred „Antiorbán” Weber EPP elnök (EPP = azok a jobboldali pártok az EU-ban, akik ugyanolyan lagymatag, baloldali politikát képviselnek, mint az újkommunisták, csak teszik ezt kék színben).
A komoly szakmai érveket felsorakoztatott platformok és A Tagozat, amelyekből több variáció is született. Íme:
- Vaktöltényeket szállítson Szlovákia Ukrajnának
- Csak Nagyidáig vigyék a fegyvereket, ott tegyék le a falu végén
- Menjenek fegyverek, de a párt részesüljön a pénzből (mindegy, milyen pénzből, csak jusson belőle a nyári magánfesztiválokra)
- Küldjük ki Jakab Elemért, abból nem lehet baj, illetve ha lesz is, az nem annyira baj
- Kérjünk mi fegyvereket Ukrajnától
- Áldozzunk fel valakit a Női Tagozatból Putyinnak
- Petíció! – az mindig megoldás volt mindenre
- Vegyük be a Szövetségbe Gyimesit, és azonnal küldjük őt ki Kijevbe, abban a reményben, hogy nem jön vissza, és akkor két legyet üt a párt egy csapásra (itt valaki megjegyezte, hogy ezzel ne vicceljünk, mert Gyimesinek van fegyvere, ugyanis vadász)
- Kérdezze meg a Párt Árpi bácsit, hogy ki a hibás
A nyilatkozat vasárnap este született meg, melyet az eső miatt a pártház kocsibejárójában olvastak fel, mert kint esett, így nem jutottak ki a régiókba.
A Szövetség-Aliancia a platformok és A Tagozat egyeztetése után szorgalmazza, hogy Szlovákia vaktöltényekkel támogassa Washington és Kijev harcát az agresszor ellen, amelyik vissza akarja foglalni az őshonos orosz lakosság által lakott területeket. Tesszük ezt abban a reményben, hogy jövőre már békében szervezhetjük a nemzetstratégiailag megkerülhetetlen gulyástúráinkat a felvidéki (Rigó megint picsogott, jóvan, kivettük!) szlovákiai magyar közösség megmentéséért. Állásfoglalásunkkal nem akartunk túllőni a célon, ezért született ez a kompromisszumos megoldás a sokszínűségünk jegyében.
Kelt Pozsonyban, 2022. szeptember vasárnapján
Fontos: mindez természetesen fikció, hiszen a Szövetség-Aliancia egy felelősségteljes párt, amelyik nem idétlenkedik ezzel a tragikus témával így mi is elhatárolódunk saját magunktól.

Tell Vilmos


