
MAGYAR KÁRTYA
A szülőföldhöz való hűség költőjére emlékeztek
2024. nov. 13.


A hazaszeretet, és a szülőföldhöz való hűség költőjére, Sajó Sándorra emlékeztek születésének 156. évfordulóján, szülővárosában Ipolyságon, mely nap egyben a Magyar Nyelv Napja is.
A Palóc Társaság immár több mint húsz éve hirdeti meg folyamatosan e napon az Ipolysági Városi Könyvtárral közösen a magyar költők hazafias verseinek seregszemléjét „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat“ címmel, melyre ebben az évben is közel ötvenen jelentkeztek, és vettek részt szerte a Kárpát-medencéből.
Az alap- és középiskolások, a háromtagú szakmai zsűri előtt (Csábi István, a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk zeneiskola igazgatójának elnöklésével) egy-egy hazafias verssel vehettek részt a seregszemlén, melynek ugyan vannak helyezettjei de a nyertesek azok, mindnyájan, akik részt vettek rajta. Hiszen a mai korban a vers szeretete a szülőföld, az anyanyelv a költészet szeretete is egyben, mely erősíti azt az identitást, amelyre a most felnövekvő generációknak bizonyára szüksége lesz, ha meg akarja tartani gyökereit itt a szőlüföldjén. Az ezer és ezer kihívás és csábítás, inger ellenére, melyek a mindennapokban érik őket.
Az elmúlt évek folyamán a Palóc Társaság már emlékkonferenciával és az ipolysági templom előtti téren felavatott Sajó Sándor szoborral (Oláh Szilveszter budapesti szobrász alkotása) is tisztelgett a számunkra oly nagy becsben tartott költőre. Akinek az emlékét ha mi, palóc honfitársai nem őrizzük, akkor bizonyára lassan de biztosan a feledés homályába veszik.
Sajó Sándor egyébként Ipolyságon született 1868. november 13-án. Költő, tanár, drámaíró, tankerületi királyi főigazgató és az MTA levelező tagja volt. Elemi iskolát Ipolyságon, középiskolai tanulmányait a selmecbányai evangélikus líceumban végezte. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta. 1895-ben szerzett tanári oklevelet. 1891-től a nyitrai polgári és középkereskedelmi iskolában, 1893-tól az újverbászi gimnáziumban tanított. Egy ideig a Verbász és Vidéke c. lapot is szerkesztette. 1903 után Budapestre került. 1917-től 1930-ig a kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója volt. Ő volt az Országos Középiskolai Tanáregyesület főtitkára és a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke is. 1917-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. 1930-ban vonult nyugalomba. A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben választotta levelező tagjává. 1933. február 1-én Budapesten a Krisztina körúton, a Déli Vasút egyik helyiségében érte a halál.
A Palóc Társaság elnöke, motorja, oszlopa, mindenese, Z. Urbán Aladár, aki ebben az évben betegsége miatt személyesen nem tudott részt venni az ünnepségen, most csak a távolból irányította az ünnepet. De, a sok év óta tartó megemlékezés sorozat most sem szakadt meg, mert az ipolysági városi könyvtár alkalmazottjai gondoskodtak arról, hogy folytatódjon, akik derekasan helyt álltak. Ők vállalták ugyanis a versünnep és a megemlékezés megszervezését.
A versszemle után a délután folyamán a templom előtti téren, Sajó Sándor szobránál, egy koszorúzási ünnepség keretén belül emlékeztek meg a költőről, ahol az ipolysági Belányi Gyula daltulajdonos adott elő gitáron egy saját maga által megzenésített Sajó verset, majd ezt követően Tóth György, a Honti Múzeum Baráti Körének az elnöke mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy a vers, főleg a hazafias versek fontosságát, mellyel a diákok ezer szállal kötődhetnek a szülőföldhöz, melynek szeretetét minden generációnak meg kell tanítanunk és át kell nekik adnunk.
A rövid ünnepi műsor után következett a koszorúzás a helyi társadalmi és politikai szervezetek részvételével, majd a jelenlévők a Himnusz eléneklésével zárta az emléknapot a szép számban jelen lévő emlékező gyülekezet.
Soraimat a költő a Veréb című versében így megfogalmazottakkal zárom:
„Lásd, egy a sorsunk, ez köt engem is:
Hűség e földhöz zordon télben is,
S bár soh’ se érjünk enyhébb sugarat,
– Szenvedve, sírva, ha így van megírva,
Élünk-halunk a magyar ég alatt!“

Hrubík Béla


