RIA-RIA

A szunnyadó erőnk igenis létezik, avagy a közös szurkolás anatómiája 2022. szept. 26.

Most miért kell cikket rittyenteni arról, ha összejön ötvennégy ember egy falusi kocsmában, kivetítő előtt szurkolni Magyarországnak. Nos, az alábbiakért.

Ha a nép nem érzi a közegben, amelyikben leledzik, a pezsgést, a mozgást, akkor elvan, mint a befőtt. Elvan addig, amíg nem jön valaki, aki felpezsdíti az életét. A magyar közösségünkben, ha ezt nem teszik a hiteles magyar ügyködők, akkor majd jön más, mondjuk egy szlovák, vagy bárki, aki nem magyar és elcsábítja a saját céljainak a punnyadó magyart.

Mi tehát a teendő? A „pezsgéselőállítás”, hogy kondiban tartsd a nemzetedet. Mi kell ehhez? Először is téma, ebben az esetben egy focimeccs. Aztán kellenek olyanok, aki az ügyködéseikkel hitelesek és ismertek, mert van szavuk a nép között. Nem fröccsentett műanyagemberek, patikamérlegen megtervezve. Kell egy jó hely, aminek neve van, mert az jó.

Így jutunk el két helyszínhez, amely nagyon távol van egymástól, na nem földrajzilag (mert az kerek 200 km), hanem a felvidéki társadalom hierarchiájában. A két hely Kalonda és Komárom. K und K.

Mi itt Kalondán úgy gondoltuk, hogy az Ipoly-völgye palócait el lehet csábítani egy jó kis csapaterősítő szurkolásra és még támogatónk is akadt, így ajándék csabai téliszalámi csomag várt minden szurkolót a kalondai kocsmában, ahová Szécsénytől Runyáig jöttek a magyarok. Többen közülük éppen aznap főzték ki az idei HP-t, úgyhogy egy rögtönzött kóstolás és zsűrizés is lezajlott a meccs előtt, alapozónak…

Jól indult a buli mert Gera Zoli csapata nyert a bolgárok ellen az előmérkőzésen, aztán persze át kellet hidalni a technikai akadályokat, mert ugye az M4 nem közvetítheti a NL-meccseket „külföldre” (Vesszen Trianon!) így mi valójában pár másodperces csúszással néztük a meccset a „kalondai burokban”, de ez nem zavart senkit. A kocsmáros csajok olyan zsíroskenyér kreációkat alkottak, hogy azonnal megkapták érte a helyi Michelin csillagot.

Persze, hogy volt idő és tér az ismerkedésre, és amikor az álomszerű gól után jött a szünet, már közösen eresztette ki a torkát a nép a kocsma előtti placcon, egy kis pyróval megspékelve, had élvezzék azt a nagyon nem magyar szomszédok is…

Nem kell mondanom, mennyire fokozódott a hangulat a meccs vége felé, folyt a sör, egyre mélyebb hangon jöttek a kurjongatások és aztán a végén a győzelmi örömmámor, pfff, kész, úgy álltunk akkor, hogy az éjjel soha nem érhet véget. Ölelkezések, pacsizások, koccintások és fogadkozás, hogy ezt folytatni fogjuk, mert fogjuk, és nem csak a szurkolásban, ugyanis ennél az 50 embernél is le lehetett mérni,

hogy kell a közös pezsgés, mert az egész Felvidék egy a fáról leesett, megrohadt alma a gazban, amiből még pálinka se lesz. Ha vannak hiteles emberek, akik őszintén akarnak tenni a közösségért, akkor arra van igény, sőt nagy igény van rá.

Kalondán természetszerűleg a Himnusz közös éneklésével indult a program, és azon a három prolisutyerákon kívül, akik képtelenek voltak felemelni a seggüket a szent imádságunkra, minden tökéletesen zajlott (ez említetteket meg könyveljük el a természetes hibaszázaléknak, amin még lehet javítani).

A hiperszuper nyári koncertek, fesztiválok nem adnak magyarságerősítő pezsgőtablettát a felvidéki magyarnak, ezek a rendezvények nem többek, mint az egykori falusi mulatságok, csak most már más a körítés, mások a díszletek, csak a lényeg marad, a végén valaki elfut egy szakajtónyi pénzzel…

Komáromban is szerveztek közös szurkolást a helyiek, vagy nem tudom, hogy helyiek-e, de szerveztek, és pénz, paripa, fegyver, mind rendelkezésre állt a számukra, de érdeklődés hiányában le kellett mondani a rendezvényt. Hogy miért, azt én nem tudom, de Komáromban nem volt semmi.

Lehet, hogy nem elég a pénz, paripa, fegyver, hanem valami több kell a népnek. Például hitelesség, meg ilyenek…

Papp Sándor