
TE BUZERANT!
A transznemű gyerekeket „védi” az új Pókember
2023. ápr. 17.
Annak ellenére, hogy egyre nagyobb az elutasítottsága az LMBTQ+ propagandával teletűzdelt filmalkotásoknak, a nagy stúdiók továbbra sem tettek le arról, hogy ennek a piaci résnek vélt őrületnek a segítségével próbálják növelni a bevételeiket.
Egyre nagyobb lesz a pofára esés, hiszen ahogy a Netflix is komoly nézőszámtól esett el, úgy az LMBTQ+ propaganda másik zászlóshajója, a Disney is komoly anyagi pofonokba szalad bele, köszönhetően az olyan tartalmak erőltetésének, melyekre senki sem kíváncsi. Ráadásul a szülők tiltakozása is egyre hangosabb.
Mindez nem zavarta a Miki egeres cég alá tartozó Marvel vezetőségét, és a fiatalabb korosztálynak szánt Pókember: A pókverzumon át című animációs film ízelítőjében be is mutatták, hogy magasról tesznek az emberek véleményére, továbbra is a legkisebbeket célozzák meg elmebeteg propagandájukkal.
Az új film trailerében ugyanis feltűnik a háttérben egy transzzászló, rajta a „Protect trans kids”, vagyis a „Védjük meg a transz gyerekeket” felirat, aminél ékesebben semmi sem bizonyítja Hollywood valódi arcát és céljait.
A nyáron mozikba kerülő alkotás a 2019-es, Pókember: Irány a pókverzum folytatása lesz. Az első rész roppant sikeres volt, megnyerte a legjobb animációs filmért járó Oscar-díjat is.
Reméljük, hogy az LMBTQ+ lobbi túltolását a gyermekeiket moziba elengedő szülők a megfelelő módon fogják díjazni.
Forrás: Mandiner, P7

Itt a propaganda, hol a propaganda?! Forrás: Marvel Studios
One Spider-Man wants to change his own destiny. 🕷 Miles Morales returns for the next Spider-Man movie, exclusively in theaters June 2. Watch the new trailer for Across the #SpiderVerse now. pic.twitter.com/jtYuyw410F
— Sony Pictures Animation (@SonyAnimation) April 4, 2023

Nagy árat fizetett a Disney az erőltetett LMBTQ-filmekért
Helyes.
