7832

A várakozás hetei 2025. dec. 1.

Elkezdődött a december. Holott havat már november vége felé is látni lehetett, igaz, az utazásomat nem nehezítette meg jobban, mint az eső, a telek már nem a régiek.

Nem tudom, hogy azoknak van-e igaza, akik azt mondják, hogy a december valamikor fehérebb volt, gyakrabban hullott a hó, manapság meg beütött a klímaváltozás és nem elég hidegek a téli hónapok ahhoz, hogy havazásig fagyjon a levegő, vagy azoknak van-e igaza, akik azt mondják, hogy a szüleink, nagyszüleink a magasabb életkoruk miatti relatív időérzéke leszűkült, és csak úgy emlékeznek, hogy több volt a hó, pedig a tél mindig ilyen volt. Mindkettőben van igazság.

Ami nem változik, az a december beköszöntével egyre közeledő ünnep. És mindaz, ami megelőzi.

Advent, vagyis november 30-ával már az első vasárnap emlékeztet: közeledik, eljön, megérkezik, hozzájárul.

Mert az ünnep neve ebből ered. És jó, ha ezt így meg is látjuk.

Közeledik, mert már a főtereken látni a standokat, hol kevesebbet, hol többet, hol egy egész utcahosszon, hol csak néhány négyzetméteren, tágasan, vagy szűkösen, de ott vannak a bódék a portékákkal, és ha megmozdul a levegő, hozza magával a forralt bor illatát is. Ugyanakkor másoknál pedig elindul a rohangálás, hogy meglegyenek az ajándékok. Persze azzal kezdődik, hogy még van 24 napom, simán meg lehet azt rendelni. Aztán megtelnek a boxok, és a kiszállítók sajnálják, de nem tudják letenni sehová a rendelést. És amikor ez így az embereknek eszébe jut november végén, december elején, a „közeledik” szótól görcsbe áll a gyomruk. 

Eljön, mert eljön a nap, amikor a gyerek a hittan órán a tiszteletes bácsitól megkapja a verset, amit majd el kell szavalnia a többiekkel együtt. Mert a nagyi majd olyan büszke lesz rá. Persze egy idő után a gyerek is megunja, hogy nem tölthet otthon egy normális napot sem szenteste, mert addig is minden egyes héten a hittanon elpróbáltatják vele a verset, aztán főpróba a templomban, aztán eljön a szenteste, és ő már utálja. Minek a cécó? Tán még az önigazoló kegyeskedés is kiszól belőle, hogy az ünnepnek nem erről kéne szólnia. 

Megérkezik, mert egyszer csak megérkezik a fény és a zene. 

Nem a gyertya és a kórus, hanem az égők és a karácsonyi slágerek. Körbe-körbe ugyanaz, megállás nélkül. A karácsonyi slágerek az őrületbe kergetik az ajándékokat hajkurászó szülőket. Hozzájárul, mert ez a hónap a reklámokkal, a csokimikulásokkal, a stresszel, és minden egyébbel együtt hozzájárul ahhoz, hogy az advent végére idegileg kimerült fiatalok és öregek robbannak ki és átkozzák el a „szeretet ünnepét”, aztán behúzódnak a saját kis szobáikba egyedül nézni a tévét.

Pedig nem kéne sok ahhoz, hogy ez ne így legyen. Hisz a vásárokon is elmegy az ember az emlékeztető mellett. Megcsodálja a mívesen megfaragott betlehem diorámákat. De jól mutatna a polcon, vagy a fa alatt.

Szép, a szemnek, de idegen az értelemnek.

Az advent ünnepköre emlékeztető. Emlékeztetnie kell, hogy KÖZELEDIK a nap, amikor összegyűlnek a családok, gyülekezetek és emlékeznek arra, amikor a Megváltó megszületett. ELJÖN és nem csak szenteste, de akkor úgy igazán körbe ér az év itt is, hogy ugyanúgy, mint minden keresztény ünnep esetében ez is megújítsa a hitet ilyen téren is. Figyelmeztet, hogy odafigyeljünk minden gyertya meggyújtásakor. Megérkezik, és nem csak a jászolba, a kis betlehembe, a templomban, Jézus születéséről szóló felolvasott igeszakaszban, hanem otthon is, és olyankor érdemes a szívünkben forgatni azt is, amit a Jelenések könyvében üzen nekünk:

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.

És így HOZZÁJÁRUL. Minden étteremben, mert hozzám és hozzád JÁRUL és mindazokhoz, akik befogadják, és HOZZÁjárul, hosszú távon a megváltásunkhoz, rövid távon pedig ahhoz a nyugalomhoz és valódi szeretethez, amihez nem kell az ajándékok miatt annyit stresszelni.