CSAK A KEZÉT FIGYELD!
„A világ egyik legkorruptabb országa”? – Szviridenko szerint csak hiszti az egész
2025. júl. 23.
Miközben Ukrajnában razziáznak a független korrupcióellenes hatóságoknál, az új ukrán miniszterelnök, Julija Szviridenko kedden a Bloombergnek adott interjújában gyakorlatilag elintézte a kérdést annyival, hogy „túl van hangsúlyozva” a korrupció problémája.
Az új kabinetfő rossz időzítéssel próbálja eloszlatni a régi aggodalmakat: hétfőn az ukrán biztonsági szervek bevonultak a 2015-ben létrehozott, Nyugat-barát korrupcióellenes ügynökség irodáiba, és letartóztattak két nyomozót. Az akció nemcsak belpolitikai vihart kavart, de a nemzetközi közösség is éles kritikával reagált.
Szviridenko ennek ellenére az interjúban a friss közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt mondta, hogy bár „a többség szerint a korrupció elterjedt, kevesen találkoznak vele közvetlenül”. Majd hozzátette:
„Őszintén szólva, az ukrán társadalomban és bizonyos társadalmi csoportokban a kérdés fel van fújva és túlhangsúlyozva.”
Nem részletezte, kikre gondolt.
A G7-ek – Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – nagykövetei közös nyilatkozatban fejezték ki „komoly aggodalmukat” a hétfői razziák miatt, és jelezték: a kérdést hivatalos csatornákon is felvetik az ukrán vezetéssel szemben.
Kijev azonban nem hátrál: kedden a törvényhozók elfogadtak egy javaslatot, amely a független korrupcióellenes szerveket – köztük a Különleges Korrupcióellenes Ügyészséget (SAPO) – a főügyész alá rendelné, akit az elnök nevez ki.
A Bloomberg szerint ez a lépés „potenciálisan megbéníthatja” a magas szintű korrupció elleni fellépést. Egy nyugati diplomata a Reutersnek egyenesen „a legveszélyesebb pillanatként” jellemezte a helyzetet Ukrajna korrupcióellenes rendszerére nézve.
EU-csatlakozás? Egyre távolabb
Az Európai Bizottság szintén figyelmeztetett: a korrupcióellenes intézményeknek függetlenül kell működniük, ha Kijev valóban komolyan gondolja az EU-tagságot. Brüsszel már régóta a korrupciót emlegeti az ukrán csatlakozási folyamat egyik legnagyobb akadályaként.
És akkor még nem is beszéltünk a hadsereg körüli sorozatos beszerzési botrányokról, amelyek az orosz háború 2022-es eszkalációja óta csak szaporodtak – miközben a nyugati támogatók egyre nagyobb átláthatóságot követelnek.
Washington is fújja a vészharangot
Áprilisban Michael Waltz, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója úgy fogalmazott: Ukrajna továbbra is „a világ egyik legkorruptabb országa”. Waltz szerint elengedhetetlen, hogy az amerikai pénzek szigorúbb felügyelet alá kerüljenek, különben a kongresszusi támogatás is veszélybe8 kerülhet.
Szviridenko mindeközben mosolyogva próbálja eladni a nyugati sajtónak, hogy minden rendben van. De amíg Kijev folyamatosan „teszteli” nyugati szövetségesei „tűréshatárát”, ahogy az egyik diplomata fogalmazott – addig az európai csatlakozás, és vele együtt a valós reformok, továbbra is csak üres ígéretek maradnak.
Piros 7es



