VÖRÖS PROSZTÓ
A Vörös Gróf kései cselédei
2024. okt. 11.
Ha Károlyi Mihály, a Vörös Gróf élne, a héten Strassbourgban megtartott Európai Parlament plenáris ülése után, ahol Orbán Viktor, mint az EU soros (és nem SOROS) elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke bemutatta az elnökség programját, és amelyet egy Gyurcsány-reinkarnáció, amolyan ócsított fehérjehalmaz-szerű vergődéssel próbált megzavarni, valószínűleg Kun Bélával karöltve pezsgőt bontottak volna. Megünnepelték volna azt a marxi, tőke ízű kommunista tobzódást, amit a neoliberális globalista csürhe művelt politizálásnak álcázva, a túlságosan is naiv és bőkezű európai adófizetők pénzén, amilyet legutóbb csak a Trianonban összegyűlt politikai hóhérok produkáltak, és amit Európa a mai napig nyög az ország és a nemzet.
Hogy mindjárt az elején rendet tegyek a fejekben, azzal kapcsolatban, hogy mire is gondolt a költő, amikor azt ecsetelte, hogy a tehetségtelen, zsoldszagú szónoklatokkal tarkított fehérjehalmazok, külföldi ügynököket megszégyenítő alapossággal mocskolták saját hazájuk demokratikusan választott miniszterelnökét. Amivel csatlakozva azokhoz a selejt európai Soros-csicskákhoz, akik még köztörvényes bűnözőknek is hitványak és ócskák, még azoknak sem valók. Mert azok legalább nem vigyorogva, sunyi módon, hanem „tisztességesen“ loptak és bűnhődtek érte, börtönben ülve néhány évet.
Ha az Európai Parlament, ma egy olyan testület lenne, olyan jogosultsággal, mint anno a trianoni kastélyban összegyűlt „antantista“ végrehajtók hada, akkor a „magyarpétereknek“ és a „dobrevkláráknak“ köszönhetően, a mocskos zsoldért elvégzett hazaáruló ténykedésük következtében, még a maradék Magyarországot is felszámolnák.
Dobrev Klára csak annyiban különbözik Kun Bélától, hogy az talán kicsit szebb volt nála, de lelkileg és eszmeileg pont olyan sötét, ócska, aljas hazaáruló, mint a kommunista elődje.
Szemmel látható, hogy sem a neomarxista, vagy éppen a börtönből szabadult szélsőbalos európai elit tagjainak (akiknek sajnos többségük van az Európai Parlamentben), sem a vezetőknek álcázott pojácáknak, Európa, és az itt élő emberek, a problémáik, gondjaik, semmit sem jelentenek.
Ezeknek a sötét erőknek (akiket Soros, így, vagy úgy, különböző alapítványain keresztül zsebbe fizet, és támogat, vagy csontra megvett), ha úgy tetszik, az a dolguk, hogy eltakarítsák az útból Európa utolsó bástyáit, kormányait, konzervatív pártjait (mint ahogyan az már Lengyelországban bizonyíthatóan sikerült), melyek a keresztény alapokra, a család és a nemzeti hagyományok erős kötelékére építkeznek.
A valódi cél, a több ezer éves kereszténység felszámolása (a bevándorló hordák tervszerű betelepítésével), mely hitet, reményt, erőt ad az embereknek, és egyben egy gyökértelen, és arctalan Európai Egyesült Államok létrehozása, ahol az embereket zombik módjára, rabszolgasorban tarthatják anélkül, hogy azok a szerencsétlenek (akiknek naponta mossák az agyukat a liberalizmus Ariel-szerű mosóporával), ezt tudnák.
Orbán Viktor, Matteo Salvini, Andrej Babiš és a hasonló gondolkodású politikusok, csak útban vannak ennek a nagy globalista tervnek a megvalósításában.
Ez nem valami összeesküvés-elmélet, hanem a valóság. És aki akarja, az látja is. Akiknek meg dollár vagy euró takarja a látását, az persze nem érzékelheti.
Persze az ilyen elméletek, a Soros-csicskák czímeres mezében futbalozó globalista újságírók szerint, fake-news kategóriájú hírek, mert csak az az igaz, amire a „Rohadtcsild“ vállalat igazgatótanácsa is rábólint.
A lelkük rajta. Mi nem kívánunk versenyezni velük a Pulitzer-díjért.
Legyen ez az ő holtversenyük az ördöggel. Mert az a díj is pont olyan értéktelen lett már, mint a Nobel Békedíj, melyet olyan tömeggyilkos is megkaphatott már, mint Barack Obama.
Mi tudjuk, hogy ezt meggyőződésből és hittel valljuk, csináljuk és legalább nem vagyunk idegen zsoldból hülyék. Persze minket, tehetségtelen és hazug, névtelen firkászokat, akik egyébként önmagukon kívül, senkinek sem tartoznak felelősséggel, nem oktathattak olyan III/III-as főszerkesztő besúgók, vagy besúgóként fizetett főszerkesztők, mint egyes profikat, akik méltón lehetnek büszkék kommunista gyökerű lapjukra meg elődeikre, akinek a szellemiségük még mindig itt kísért.
Visszatérve a nagyon nívós európai politikához és politikusokhoz, akiknek a kritizálása a liberális média szerint lehetetlen, mert az csak Orbán Viktor narratívájának az ismételgetése, nagyon sajnáljuk, hogy egykoron Caligula (tejes nevén Caius Caesar Augustus Germanicus), a véreskezű császár és diktátor végül is nem csinált a lovából, Incitatusból szenátort, mert akkor végre lenne egy hiteles mérce, amit összevethetnénk a jelenlegi korrupt és a háttérhatalom által irányított neoliberális, marxista, európai parlamenti képviselők napi szinten végzett munkájával és hazaárulásával.
Ennek híján, csak gondolhatjuk, vagy feltételezhetjük, hogy a ló - mint eredendően okos állat - sokkal komolyabban vehető ezeknél a rongyot megszégyenítő báboknál, akik előre megírt és sokszorosított módon, papagájként ismételt hazugságokkal próbálják eltávolítani és elbizonytalanítani a valódi értékek (és nem a hamis érdekek) mentén politizáló keresztény-konzervatív európai vezetőknél.
Egyszer azonban mindenkit utolér a sorsa, és azt kapja, amit megérdemel.
Mi ebben hiszünk, és Istenben, hogy mindent lát, és jegyzetel. De azért egy kicsit próbálunk neki mi is segíteni, mert láthatóan, ennyi szeméttel már ő sem bír.
„Aki teljesen Isten kezében hagyja magát, nem lesz Isten bábja, unalmas 'igen ember', szabadságát nem veszíti el. Csak az találja meg az igazi szabadságot, a jó szabadságának nagy, kreatív mérhetetlenségét, aki teljesen Istenre bízza magát.“ (XVI. Benedek pápa, )