
RIA-RIA
A zárónapra is maradt magyar arany, Kós Hubert óriási fölénnyel győzött 200 háton
2024. dec. 16.


A 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka nem bízott semmit sem a véletlenre, már 25 méter után az élre állt, az előnyét pedig hosszról hosszra növelte és végül világbajnoki csúccsal győzött a Duna Arénában zajló rövidpályás világbajnokságon zárónapján.
A 21 éves magyar úszó két nagyszerű eredménnyel a háta mögött vágott neki a főszámának, hiszen korábban 100 méteren ezüstérmet szerzett, és ott sem volt messze az aranytól, akkor mindössze 0,03 századdal maradt le róla, majd 50 méteren is közel volt az éremszerzés, ott végül a negyedik helyen csapott célba.
200 háton viszont egyértelműen Kósnak állt a zászló, a szám olimpiai bajnoka ugyanis már az előfutamban komoly erődemonstrációt tartott, a fináléba messze a legjobb idővel jutott be, a második helyen továbbjutó francia Mewen Tomac-ra több mint két és fél másodpercet vert.
Hubi láthatóan nagyon élvezte, hogy végre hazai közönség előtt versenyezhet, a bevonulása során sugárzott róla a magabiztosság, a rajt előtt még az is belefért, hogy egy kicsit a szurkolókat hergelje, akik torkuk szakadtából örvendeztették a magyar úszót.
Kós a fináléban már az első hossz után az első helyen fordult, majd méterről méterre tovább növelte az előnyét, és végül óriási fölénnyel világbajnoki csúcsot úszva diadalmaskodott.
Egyébként a világcsúcs sem volt messze, mindössze két századdal maradt le róla az olimpiai bajnok magyar úszó.
Hubi ezzel a győzelemmel feltette a cseresznyét a 2024-es esztendőjére, hiszen azok után, hogy Párizsban olimpiai bajnok lett 200 háton, most már rövidpályás világbajnoknak is mondhatja magát, és Sárkány Zalánhoz hasonlóan ő is csatlakozott a magyar rövidpályás bajnokok elit köréhez.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Demeter Nikolas


