ZSÍR

A zselízi hősökre emlékezve 2025. márc. 27.

Balassagyarmatot szokás Civitas Fortissimaként, tehát a Legbátrabb Városként emlegetni, viszont 1919. március 23-án Zselíz is felkelt, hogy hangját emelje Magyarországtól való elszakítása ellen. 

A főutcát színültig töltő nép békés felhangját puskadördülések némították el, öt fiatal pedig élettelenül hullott a földre. Fejes Károly, Nagy János, Várai Anna, Séda Károly és Várai Mária Lujza az önkény, a terror és sok felelőtlen politikus áldozata lett. Örök mementóként álljanak előttünk!

102 évvel ezelőtt a négy évig elhúzódó, szörnyűségekkel terhes világháború után Európa békére vágyott. A nagyhatalmak háborúját azonban - a győztes nagyhatalmak – békéje követte. Európa térképét spekuláns politikusok rajzolták át – mit sem törődve az etnikai és földrajzi sajátosságokkal.

Ezt megelőzően azonban: 1818 elején az Egyesült Államok elnöke, Wilson 14 pontban közreadta azokat a feltételeket, amelyek alapján a háborút le lehetett volna zárni. Magyarország kormánya bízott abban, hogy ezek a pontok érvényesülnek majd. Eszerint az ország nemzetiségei szabad választással dönthettek volna arról, hogy melyik országhoz akarnak tartozni. Tudjuk, erre itt sohasem került sor. A Tanácsköztársaság létrejötte kiváló ürügyet szolgáltatott a csehszlovák és román hadseregnek az ország megszállására.

Zselíz lakossága mély fájdalommal gyászolta a világháborúban elesett katonáit, de a várost magát a világháború szörnyűségei elkerülték. Élte megszokott hétköznapjait. Megtartotta családi, egyházi és nemzeti ünnepeit is. 

1919-ben március 15-e után viszont gyászos esemény árnyékolta be, az így is vészterhes időket.

„1918. október 28-án Prágában valakik önkényesen a felvidéki magyarságot figyelmen kívül hagyva alapítottak új országot, s kezdték el tologatni a határt. Ennek ellenére a lakosság nagy része (még a szlovákok is) nem vette komolyan mindezt, és abszurditásnak tartotta. Ám a cseh haderő elkezdte elfoglalni a birtokába jutott területet, ami egyre komolyabb aggodalomra adott okot a lakosoknak. Sok helyütt nemigen tudták megemészteni ezt a gyalázatot és protestálással szegültek szembe az igazságtalansággal. Ezek a tüntetések több helyen tettlegességig fajultak, így Pozsonyban, Kassán, Komáromban és a Garam menti kisvárosban, Zselízen is. Az utcán demonstráló tömeg békés úton fejezte ki ellenszenvét a csehszlovák megszállókkal szemben, amire azok a legtöbb esetben erőszakkal válaszoltak.

Így történt ez Zselízen is, ahol a március 15-ei megemlékezés után alig egy héttel 1849-hez hasonló Bach diktatórikus módszereket alkalmaztak a cseh legionáriusok. A főutcát ellepő tiltakozó tömeg a cseh haderő távozását követelte, ellenben azok a távozás helyett inkább a tömeg feloszlatásába kezdtek. Mivel ezt szavakkal nem tudták elérni, a fegyverek nyelvére váltottak és válogatás nélkül a tömegbe lőttek.

Öt ember vesztette életét szabad véleménynyilvánítása miatt Európa a két világháború közt egyik legdemokratikusabbnak nevezett, azelőtt sosem létezett országában.

A 16 éves Várai Mariska Lujza, a 18 éves Várai Anna, a 32 éves Nagy János és a 40-50 év körüli Séda Károly ott vérzett el. Nagy János, aki haslövést kapott.

A hivatalos cseh jegyzőkönyvek szerit 12-en sebesültek meg súlyosan, de szemtanuk szerit sokkal, de sokkal többen, a 22 éves Kocsis Antal láblövést kapott, Majtán Károlynak a feje, orra vérzett, Nagy Pál fejlövést kapott, idős Fejes bácsi is megsérült. Fejes Károlyt, aki parkőr volt, a parki kapuban lőtték le másnap reggel. Nagy Pál 3 évi börtönt kapott, mert ő vitte elöl a magyar zászlót.

Emlékezzünk! Hajtsunk fejet a mártírok előtt, akik valójában nem akartak mártírok lenni. Eddig úgy tudtuk, az emlékműveket azért állítják, hogy örök mementóként szolgáljanak. 

Ma már, a XX. és XXI. század sírgyalázásai, szobordöntögetései, táblatörései, kopjafa-égetései után nem lehetünk olyan biztosak az emlékművek örökkévalóságában. De emlékezetünket nem tudják kitörölni. A gyilkosoknak bocsássunk meg, de az elesettekről sohase feledkezzünk meg! Emlékük legyen örökké áldott.