A zűrzavar kora 2025. febr. 1.

Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármesterének, a Magyar Szövetség alelnökének bejegyzését szemléztük. 

Íme: 

Kapkodom a fejem a közbeszéd színvonalától, a politikai önmutogatások módozatairól valamint a kollektív skizofrénia jeleitől.

Az elmúlt hetekben a kormány és ellenzéki oldalon egy olyan versenyfutás indult el, mely a valós gondok orvoslása és az ehhez kapcsolható szakmai párbeszéd vagy vita helyett az önmutogatásokat előtérbe helyezést mélyítette, eddig nem látott módon. 

Nagy a verseny a politikában, mert válogatott „pótcselekvések” korát éljük, van aki pelenkát aggat a kormányhivatal kapujára, van aki 500 évet zuhan vissza a laposföld korszakába, van aki orosz színházat látogat és van aki ukrán kormányhivatalokat, van aki ügynököt lát és van aki ügynök akarna lenni... 

Mesés a zűrzavaros színdarab, mert amíg a gyűlölet az egyik, vagy a másik oldalon csepegtetve mérgezi a közbeszédet, addig sem foglalkozik a polgár azzal, hogy komoly gondok vannak a gazdaságban, az szociális kérdésekben, az egészségügyben, ezeket pedig nem 1-2 év alatt lehet megoldani. Az ország és polgárai jövőjét kellene tervezni, a megoldási javaslatok közbeszédét illene előtérbe helyezni, na de kit is érdekel ez? Egyszerűbb zűrzavart kelteni, mert ahogy a mondás tartja, zavarosban jobb halászni – jelen esetben a választópolgárt.

Ebben a társadalmi állapotba pedig sok-sok dolog természetessé kezd válni. A mi kérdéseinkben mesésen mutatja a helyzetet, hogy az ellenzéki tüntetésen le „magyardisznózták” a kormányfőt. Nyilván a vélemény szabad. A színvonal az egyént tükrözi, de a magyar hatványozó jelzőként használata a magyarság zsigeri gyűlöletét is mutathatja. 

Aki magyar az hülyébb? Egy lépésre vagyunk a zsidózástól? Ha jól láttam, a demokratikus, humanista, egyenlőséget hirdető tüntetésen sem zavart senkit, a szlovák médiát sem. 

A másik eset a közösségi hálón jött szembe velem, az antifasiszta fiatalok a burkolt szurkodásuk tárgyává teszik a magyarságot, holmi határmódosítást sugallva. Müncheneznek egyet, ezzel pedig burkolt gyűlöletet csepegtetnek a közbeszédbe. Felmerül a kérdés, ha ilyenek az antifasiszták, vajon milyen lehetnek a fasisztáink?

Lassan a már említett kollektív skizofréniába robog a társadalom, a totális polarizáció egyre nagyobb téveszméket tesz természetessé, az érzelmek eltompulnak, egyre hangosabb a kiüresedés (nem lesz jobb, minek ez), a közösségi motiváció hanyatlik. Ezek a jelek a magyar közösségbe is begyűrűztek. 

A polarizációban két irányt akar ismerni a magyar ember, vagy ellenzéki vagy kormánypárti oldalt lát. Pedig itt a harmadik, az ő részére legfontosabb, a közös magyar oldal, de a közösségi motiváció hiánya itt is megjelenik. 

Nézzük csak az oktatási hálózatunk helyzetét, lehetőségeit. Vannak sajnos helyek, ahol kollektív alapú motiváció helyett az önös (egyéni) érdekek dominálnak és ebből mély gondok születnek. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ezekben a zűrzavaros időkben mi a megoldás közösségünk ügyeire.

Elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, saját kérdéseinkben kell a válaszokat keresnünk, az fennálló ideológiai különbségek nyilván megmaradnak, mert ahány ház, annyi szokás, de a világnézetek szerint ellenfeszülés nem fogja közösségünk megmaradását segíteni. Legyünk tenni akaró, egymással színvonala párbeszédet folyatók, helyezzük magunkat a zűrzavarok fölé!