AMMARHA!
Abszurdisztán: börtön is járhatna a szlovák állami jelképek meggyalázásáért
2026. szept. 1.
Újabb bizonyíték született arra, hogy Szlovákiában a politikai abszurdum valójában a hétköznapok legfőbb szervezője. A parlament elé került egy módosítás, amely megerősítené a nemzeti és állami jelképek védelmét, melynek értelmében a jövőben akár 1500 eurós bírság, súlyosabb esetben pedig egy-öt év börtön is járhatna a védett szimbólumok meggyalázásáért.
A javaslatot Dagmar Kramplová és Milan Garaj SNS-es (mi más?!) képviselők, valamint Marián Kéry, a Smer-SD politikusa terjesztették elő. A módosítás a büntető törvénykönyvet, a szabálysértési törvényt és az állami jelképekről szóló jogszabályt is érintené. A tervezet külön büntetőjogi tényállásként vezetné be a védett jelképek meggyalázását.
A jogszabály szerint
büntethető lenne többek között a védett jelkép elpusztítása, megrongálása, beszennyezése, kigúnyolása, megalázó vagy megvető használata, illetve ábrázolása.
Súlyosabbnak számítana például, ha mindez nyilvánosan, különös indítékból, kegyeleti helyen, állami szerv által használt jelképpel vagy jelentős társadalmi eseményen történne.
A történet előzménye egy sokat vitatott „műalkotás”: Kristián Šmelko hallgató korábban egy szlovák kettős kereszt formájú erotikus segédeszközt készített, amellyel saját állítása szerint a politikai helyzetre és a nemzeti szimbolika kisajátítására akart reagálni. A produkciót különösen az SNS és a Smer politikusai bírálták élesen, köztük Andrej Danko és Filip Kuffa is, akik a szlovák kettős kereszt meggyalázását látták benne.
A javaslat egy másik fontos eleme, hogy kibővítené a nemzeti jelkép fogalmát is. A jelenlegi törvény a hármas halmon álló kettős keresztet ismeri nemzeti jelképként,
az új szabályozás azonban a hármas halom nélküli kettős keresztet is ide sorolná.
A változások elfogadás esetén 2027. január 1-jén lépnének hatályba. Itt jegyeznénk meg, hogy a kettős keresztnek önmagában elég negatív üzenete van, hiszen a fasiszta Szlovák Köztársaság idején a szlovák fasiszták félkatonai alakulatának, a Hlinka-gárdának jelképe volt a kék mezőben fehér kör, amiben piros kettős kereszt található.
A nemzeti jelképek tisztelete természetesen önmagában nem ördögtől való dolog. Egy állam szimbólumai nem közönséges dekorációk, hanem történelmi, kulturális és közösségi jelentést hordoznak. A kérdés inkább az, hogy
jó irány-e, ha egy provokatív, ízléstelen művészeti-politikai akció után rögtön büntetőjogi szigorítás kerül az asztalra.
Mert miközben a kettős kereszt meggyalázása sokak számára valóban sértő, az is világos: a parlamentnek nem kellene minden ízléstelen alkotásra börtönnel válaszolnia. A jelképvédelem indokolt lehet, de nagyon nem mindegy, hogy a szabályozás a közösségi méltóságot védi, vagy újabb eszközt ad a politikusok kezébe a nekik nem tetsző provokációk büntetésére.
Szlovákia tehát eljutott oda, hogy egy erotikus segédeszközt formáló kettős keresztből törvényjavaslat lett. Azért ezzel nem akármelyik ország büszkélkedhet! Lehet ezt a nemzeti méltóság védelmének nevezni, és lehet túlfűtött politikai reakciónak is. Így megy ez Abszurdisztánban.
Nyitóképünk illusztráció, semmi köze a kifogásolt "műalkotáshoz".
Stüszi vadász



