LIBERNYÁKULUM

Addig fasisztázott a zenekar, hogy beperelte az olasz miniszterelnök 2023. aug. 4.

Beperelte Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni a koncertjén őt lefasisztázó és lerasszsitázó Brian Molkót, a Placebo együttes frontemberét. A hír elsőre amolyan vihar a biliben típusú apró-cseprő ügynek tűnik, de a történtek mögött azért elgondolkodtató dolgok húzódnak meg. 

A humor baloldali műfaj, ahogyan a művészet mint olyan szintén. Épp ezért a művészek feljogosítva érzik magukat arra, hogy politikai kérdésekben megnyilvánuljanak. A dolog nem új keletű jelenség, elég csak Petőfire gondolnunk, de valójában már az első ismert magyar nyelven alkotó költőnk, Balassi Bálinit is politikai célú költeményeket írt, amikor a törökök elleni harcra buzdított a 16. században.

Persze azóta sok minden megváltozott, a 20. század során a művészet is átalakult, az ellenkultúra eszköze lett. És mint ilyen, aktív politizálásba kezdett. Bob Dylan, Pink Floyd, jószerivel a hatvanas évek teljes zenei színtere politikai agitációt folytatott, amivel bőven kivették a részüket a hagyományos amerikai és brit konzervatív világszemlélet feloldásából. 

Ugorjunk egy nagyot! Néhány évvel ezelőtt egy metal fesztiválon jártam, ahol néhány olyan zenekart volt lehetőségem megnézni, akiket korábban még nem, és a látottak hatására többet nem is fogom látni. Sajnos néhány perc alatt el is ment a kedvem a holland Asphyxtól és az amerikai Municipal Wastetől, akik két szám között olyan politikai kirohanásokat tettek, melyben 

leszedték a keresztvizet Donald Trumptól kezdve Jair Bolsonaron át Vlagyimir Putyinig mindenkiről. Mindenkiről, aki nem a neomarxista-liberális világszemléletet vallja. 

Persze nem lehet általánosítani. Tavaly az ukrán Jinjer sokkal ízlésesebben tiltakozott az országukban dúló háború ellen (ukrán színekben pompázó békejel kivetítve), mint a túlkompenzáló, prédikáló nem ukrán zenekarok. 

Messzire kalandoztam, térjünk vissza Olaszországba, ahonnan elindultunk! Giorgia Meloni megelégelte, hogy fasisztának és rasszistának nevezzék. Teljességgel érthető, ha a személye elleni támadást jogi útra akarja terelni. Az olyan zenebohócok (bocsánat a kifejezésért, de jobbat nem érdemel), mint Brian Molko arra ragadtatja magát, hogy fasisztának és rasszistának nevezze annak az országnak a vezetőjét, amelyik épp lehetőséget biztosít a művészete elővezetésére, meg is érdemli, hogy jogi felelőségre vonják. Melonit következetesen próbálják szélsőségesnek beállítani a szélsőségesen liberális sajtóban, elég csak a Telex vonatkozó cikkét megnézni. És mint tudjuk, ha elég sokszor és elég hangosan hazudozunk, előbb-utóbb el fogják hinni a legnagyobb blődséget is. 

Nézzük csak meg, ki is ez a Brian Molko és a zenekara, a Placebo!

Na jó, ne legyünk igazságtalanok, van jó dala is a Placebonak: 

Magyar vonatkozás pedig bőven akad, jobban mondva akadna. 

Emlékeznek még a Gombaszögre, a magyar kormány pénzéből kifizetett Krúbira, aki a lehető legvulgárisabb módon fejtette ki az egyik dalában a politikai véleményét a magyar miniszterelnökről?

Nála csak egy kevéssel enyhébb, de továbbra is vállahatatlan politikai véleményt számos magyar előadó megfogalmazott már, miközben vígan felmarkolta az állami támogatást, elég csak a világjárvány alatti Raktárkoncertekre gondolni (konkrétan a Hétköznapi Csalódások nevű punkzenekar botrányára). És rajtuk kívül még sokan fejtik ki politikai véleményüket rajongók ezrei előtt. Ezzel nincs is baj (most nem a Krúbi féle „dalszövegre” gondolok, azért simán lehetne perelni),

a probléma azzal van, hogy a véleményüket igazságként állítják be.

A zenebohócok mellett számos színészbohócot is ide lehetne citálni: miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Magyar Zelenszkijtől kezdve túlmozgásos hangosbemondóba üvöltöző pólóáruson át a románok millióival fenyegető álhumoristáig.

Ezek a szereptévesztéseben élő művészkék egy dologról feledkeznek csak el: az emberek a művészetükért kíváncsiak rájuk, nem a véleményük miatt.

Pink Floyd koncerten Pink Floydot akarok hallgatni, nem Roger Waters válogatott elméleteit. A Hamletben Hamlet nagymonológjára vagyok kíváncsi, és nem arra, miért lenne valaki más jobb miniszterelnök. Az ember tragédiáját Madách Imre, és nem egy önjelölt belpesti messiás hamis üzenetével, belemagyarázásával akarom újra és újra átélni. 

A rágalmazásról meg elég annyit, hogy büntetőjogi kategória. Talán lassan eljön az ideje, hogy a sok lölőzés, tiborczozás, O1G-zés stb. végre jogilag is helyre legyen téve. Csak úgy, a korrektség jegyében.

Addig meg marad a művészet, a tiszta forrás. 

Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.