
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Ahol már az atomfizika sem segít
2023. jún. 1.


Branislav Sitár atomfizikus csatlakozik a Demokraták parlamenten kívüli pártjához a szeptemberi előrehozott parlamenti választások előtt. Ezt Eduard Heger, a párt elnöke jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Ez egy nagyon komoly erősítés a demokraták számára. Örömmel fogjuk hasznosítani minden szakmai és nemzetközi tapasztalatát
– mondta Heger. Kitért Sitárnak a CERN-ben és más tudományos szervezetekben végzett munkájára is. Úgy véli, erősíteni fogja szakértői csapatukat. Olyan embernek jellemezte, aki keresi az igazságot, éleslátó és eltökélt, hogy Szlovákiát sikeres, modern országgá változtassa. Közösen rámutattak például arra, hogy vissza kell vonzani diákjainkat és tehetségeinket Szlovákiába.
Becsületére szóljon, hogy „olyan ember, aki keresi az igazságot”, ám mindez egy anyámasszony katonája, bukott miniszterelnök és egyéb válogatott bukott politikusok oldalán nem lesz egyszerű, mert az igazság komoly dolog...
Sitár kijelentette, hogy azért lépett be a politikába, mert nemcsak tudós, hanem elsősorban polgár.
Itt lakok, itt élek. A gyermekeink és unokáink érdekében akarjuk ezt tenni
– mondta. Azért választotta a Demokratákat, mert szerinte hasonlóan gondolkodnak, mint ő, és megvan bennük a lehetőség, hogy Szlovákiát tisztességes, igaz és jó országgá tegyék.
Ezen a ponton kezdődnek a súlyos problémák, amelyeken már az atomfizika sem segít. Persze, ha a gyermekeit és unokáit a Nyugat által kizsigerelt bábként szeretné a jövőben viszont látni, valójában jogos a felvetése és a csatlakozás ténye is.
Nem ért egyet a Heger-kormányt ért kritikákkal, és dicsérte a gazdaságélénkítési terv elkészítését, illetve a reformok keresztülvitelét az egészségügyben, a nemzeti parkokban és az igazságszolgáltatásban. Dicsérte a válságkezelést is.
Jogos lehet ez a vélemény is, végül is csak nagyjából 5 000 000 ember gondolja a szöges ellentétét ennek.
A szlovákok alig vették észre, hogy energiaválság van
– jegyezte meg. Nyilván a felesége jár bevásárolni és fizeti a számlákat...
Arra buzdította a választókat, hogy legyenek tisztában azzal, hová akarunk eljutni. Ha ez Európa, akkor változásra van szükség - mondta.
A fő probléma pedig éppen itt van: nem is annyira biztos, hogy a választók oda szeretnének eljutni, ami a mai mainstream nyugati értelemben Európa.
nyitókép: TASR
TASR/P7

Harras Rudolf


