RIA-RIA

Aki tegnap a mieinkre fogadott, az jól járt 2023. szept. 8.

De ezzel a csapattal nem a sportfogadók, hanem mi, magyar szurkolók nyertük a legtöbbet!

A tegnapi mérkőzés előtt azért az ember csak nagyon óvatosan mert némileg optimista lenni.

A mi generációnk emlékeiben ugyanis még élénken él az a durva megrázkódtatás, amit a 97-es pótselejtezős megaláztatásunk jelentett a jugók ellen.

Amikor a csoportban a norvégek mögött a második helyet megszerző csapatunk 12:1-es összesítéssel szégyenült meg.

Az akkori délszláv csapatban persze - mondhatjuk az öngyógyító örökös  kifogásokat keresve - még mindenki ott volt, a szerb, a horvát, a szlovén, a montenegrói, a macedón és még sorolhatnánk az akkori sztárjátékosok nációját, akik ma legalább négy-öt exjugó nemzeti csapatban is komoly ellenfelei a világelitnek, de akkor is!

Az emberben ott van a félsz. Hiába mondják a futballszakik, hogy ez a csapat más, Rossi alatt a védekezés rendben van, meg hát játszottunk mi velük szoros meccseket - sőt nyertünk is ellenük Belgrádban legutóbb - de az ördög nem alszik!

Úgy van vele az ember, hogy magyarként kellően pesszimista, hogy a korábbi keserű tapasztalatok tudatában, ne kelljen túl nagyot csalódnia.

Tegnap este viszont a srácok rácáfoltak eme örökös pesszumizmusunkra, félelmeinkre!

Igaz, nem volt ez egy sétagalopp, meg kellett hozzá Fortuna kegye is, de azért, amit a srácok letettek a belgrádi gyepre, az megsüvegelendő!

Érdekes módon a meccs nem az utóbbi időben rengeteget ajnározott (hozzáteszem joggal) friss világsztárunkról, a liverpooli klasszisról, Szobiról szólt.

Sokkal inkább a csapatról! A szívről, a küzdelemről és a szenvedésről.

Dominik tegnap este nem nyújtott ugyanis kimagasló, extra teljesítményt, vagyis a meccs nem igazán róla szólt, ennek ellenére a csapat - mint egység - jól teljesített.

Persze ehhez kellett az, hogy őrá duplán figyeljenek. Vagyis lekötött két-harom megtermett szerb középpályást, védőt.

Ki lehet továbbá emelni a csapat érdekében rengeteget robotoló - az utóbbi időben a szurkolók által sokat kritizált - Naggyádit, meg az immár Franciaországban légióskodó Négólaját, a motoregér Milost, a viszonylag labdabiztos Stílusoskalmit, a sokat küzdő Salát, a mindig jó helyen lévő Vargabarnit, meg a stabilan betonbiztos Orbánvilit.

De az egész csapat hajtott, küzdött körömszakadtáig.

Dibuszdéni meg megint hozta az immár szokásos Janus-arcát. Szala öngólja (akinek ez lassan a védjegyévé válik) az ő pocsék kirúgásából született meg. De aztán - a fordítás után - a második félidőben jött részéről két olyan földöntúli bravúr, hogy Tadićék csak pislogtak, hogy ezt hogy szedte ki?

Gratula hát a srácoknak! Tíz pont a zsebben.

Megvan a biztos első hely a csoportban, és van még négy mérkőzés, amit ha nem nagyon rontunk el, ha hozzuk a minimálisan elvárt eredményeket, ha már nem hibázunk hátul nagyokat, akkor meglehet a kijutás egy újabb kontinensviadalra.

Sőt, ha így fejlődik tovább a csapat, a világtorna sem egy Mission Impossible. Immár.