
AMMARHA!
Akinek annyi fegyvere van, mint Putyinnak, ritkán állítják bíróság elé – VIDEÓ
2023. márc. 20.
Nógrádi György felhívta rá a figyelmet, hogy ezt a helyzetet megoldja majd az orosz diplomácia. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Közli a mandiner.hu.
Erre a hírre reagált Nógrádi György is az Ultrahang Plusz című műsorban. „Elvileg Putyin nem mehet el azokba az országokba, ahol aláírták azt, hogy egyetértenek a hágai döntéssel, mert elvileg ott Putyint le lehetne tartóztatni” – mondta a szakértő.
Nógrádi György felhívta rá a figyelmet, hogy ezt a helyzetet megoldja majd az orosz diplomácia. A baj szerinte elsősorban nem ebből adódik.
A válság mélyül, ez az igazi probléma. Az orosz-ukrán válság minden tragédiája ellenére periférikus” – állapította meg.
A szakértő szerint a döntő a Csendes-óceán, ahol egy új szövetség jött létre Kínával szemben. Nógrádi György megállapította, hogy egy új világhelyzet állt elő, amelyben sajnos haladunk a katasztrófa felé.

