ITT A PIROS, HOL A PIROS

Akkor most ki is Ukrajna igazi barátja? 2023. júl. 12.

A 500. napon is túl vagyunk már Oroszország támadását követően, amikor is Ukrajna hősiesen küzd, vezetői szájhősökként követelőznek, illetve nyelik el azokat az eurómilliárdokat, melyek a mi zsebünkből landolnak a feneketlen kútban.

A gyengébbik hadviselőfél támogatása a mindenkori európai erőegyensúlyra törekvő Nagy-Britannia politikai doktrínája volt nagyjából a második világháború végéig, amikor is a szigetország elveszítette nagyhatalmi státuszát és a gyarmatbirodalma szétengedését kellett lemenedzselnie. A német külpolitika, különösen Bismarck idején a reálpolitika volt, vagyis az aktuális érdeknek megfelelő cselekvés. Franciaországé pedig a német és az angol politika meggyengítésére irányuló, a következményekkel nem törődő magatartásminta követése volt.

A második világháború óta persze sok víz lefolyt a Dunán (meg a Rajnán), így sok minden változott, például a reálpolitikát a németek lecserélték a franciák következményekkel nem törődő opportunizmusára, melyben már a saját nemzeti érdekeik sem számítanak, csak a vélt felsőbb jó elérése, legyen az valamilyen eszme (hmm, de ismerős ez valahonnan) vagy valamelyik tartótisztjük (CIA? Gyuri bá?) parancsa. 

De mielőtt túlságosan is messzire kalandoznék az egyes országok diplomáciai szokásrendszerének elemzésében, térjünk is rá cikkünk tárgyára, nevezetesen arra, hogy létezik-e olyan a politikában, hogy barátság?

Lelövöm a poént, nem létezik. Csak érdekek léteznek, melyek ideig-óráig megegyezhetnek két vagy több fél között. 

Ukrajna jelenlegi nemzeti érdeke látszólag a háború folytatása. Ebben partnere gyarkolatiag a fél világ, az élen az USA-val, illetve az EU nagy részével. A valóság ezzel szemben az, hogy mára már kifogyott a felörlő háborúban a húszas-harmincas korosztályból az ukrán társadalom, aki hadrafogható volt, ott is hagyta a fogát a fronton. Ezekben a napokban indult egy újabb mozgósítási hullám, mely immár a 40-50 közötti férfiakat terelné ki a mészárszékre. Valóban az lenne Ukrajna nemzeti érdeke, hogy épp a produktív korban lévő férfilakosságától szabaduljon meg?

Kötve hiszem.

Ahogy azt sem, hogy az USA és a NATO képmutatását továbbra is barátságként kellene értelmezniük a bombatölcsérek árnyékában.

Mindig is azt mondtam, inkább legyen száz igaz ellenségem, mint egy hamis barátom. Hát Ukrajnának épp fordítva jött össze: száz hamis barátja lett, akik az önpusztításhoz, a kínok meghosszabbításához adtak eszközöket, ám amikor kernyértörésre került volna sor – a NATO-hoz való csatlakozásról beszélek – elfordultak a „barátjuktól”.

Ezzel szemben itt van ez az egy szál „ellenség”, aki a háború első napjától fogva fegyvernyugvásra és békére int. Igen, Magyarországról van szó, akin az ukránok igyekszenek minden frusztrációjukat kitölteni. Pedig meg is köszönhették volna a magyaroknak a befogadott milliókat, az adományokat és főleg az őszinteséget.

Mert őszinte az ukránokkal egyedül a magyar kormány volt.

Akik kimondták, hogy a NATO szabályzata nem teszi lehetővé a csatlakozást egy hadviselő félnek. Akik kimondták, hogy komoly hiányosságai vannak az ukrán demokráciának. Hogy aki másnak vermet ás...

Akkor most ki is az ukránok igazi barátja?

Nyitókép: Getty Images