ZSÍR
Alkotmányos gyomros a Beneš-dekrétumoknak és huszárvágás Rimaszombatban – Gubík László az elmúlt napok eseményeiről
2026. máj. 19.
A Magyar Szövetség elnöke közösségi oldalán vette sorra a legutóbbi időszak legfontosabb közéleti történéseit. Gubík László bejegyzésében felvidéki jogvédelmi sikerről, bátor értékmentésről, az ukrajnai háború kárpátaljai vonatkozásairól, Robert Fico politikájáról és egy abszurd hatósági bírság visszavonásáról is véleményt mondott. Mutatjuk a pártelnök legfontosabb gondolatait!
Történelmi siker a Beneš-dekrétumok ellen
Gubík „alkotmányos gyomrosként” értékelte azt a friss fejleményt, miszerint az Alkotmánybíróság határozatban kötelezte a Legfelsőbb Bíróságot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntésének végrehajtására. Ennek köszönhetően Bosits Miklós visszakaphatja azt a tulajdonát, amelyet az állam a hírhedt dekrétumokra hivatkozva próbált meg elkobozni. A pártelnök a felvidéki magyarság szempontjából hatalmas jelentőségűnek nevezte a döntést.
Félelem nélkül: huszárvágás Rimaszombatban
A Magyar Szövetség elnöke határozott üzenetet küldött az értékmentést extrémizmusnak beállító, sovén megnyilvánulásoknak. Az Orosz Örsék által az alsópokorágyi temetőben felavatott, harminchárom második világháborús huszárnak emléket állító művet csattanós válasznak nevezte a magyarellenes támadásokra. Kiemelte: a megfélemlítés nem működik.
„Ha a Felvidék könyvet támadják, felavatunk egy huszár emlékművet. Ha azt is támadják, szobrot állítunk egy ezrednek.”
Isten óvja Kárpátalját!
A kárpátaljai dróntámadásokra reagálva Gubík rámutatott: a fegyveres konfliktusra elsősorban úgy tekint, mint egy geopolitikai játszmára, amely módszeresen teszi tönkre az ottani magyarság életterét. A politikus a hatalmasok felelősségét firtatta, mielőbbi megoldást sürgetve a szűnni nem akaró háborús őrület ellen.
Kettős üzenet Robert Ficónak
A miniszterelnök elleni nyitrabányai (handlovái) merénylet második évfordulója kapcsán a pártelnök háláját fejezte ki Fico felépüléséért, azonban kemény kritikát is megfogalmazott. Kifogásolta, hogy a kormányfő a csodával határos gyógyulását nem a társadalmi sebek begyógyítására, hanem azok további mélyítésére használja fel, tömören összegezve a lényeget: jó egészséget, de jobb kormányzást kívánnak.
Megvédték az úszori lángost
Végül egy sikeresen megvívott hétköznapi, ám annál felháborítóbb bürokratikus harcról is beszámolt. A Pénzügyi Hatóság kénytelen volt beismerni a hibáját, és visszafizeti azt az 1500 eurós bírságot, amelyet egy úszori családi vállalkozásra szabtak ki egy nyugtáról lemaradt szlovák ékezet (mäkčeň) miatt.
Gubík levonta a tanulságot: a magyar lángossal egy hivatal se merjen packázni!
Piros 7es



