CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Almásy Gergely: Teher és kényelem 2024. márc. 22.

A korszellem mindent megtesz azért, hogy az emberi géniusz felébredését ellehetetlenítse. A kényelmes élet illúziójától, a dolgokból következő boldogság ígéretétől megittasodva sokkal könnyebb minél távolabb kerülni azoktól a törekvésektől, amik egy emelkedettebb állapotba és cselekvésbe vezethetik az embert. 

Az életet megkönnyítő körülmények az elpuhultságot eredményezik. Ha minden akadályt mesterségesen gördítenek el előlünk, gondolok itt elsősorban a technikai civilizáció vívmányaira, az embernek nem marad semmi tere, amiben saját erejét kifejthetné. 

Semmi sem kényelmesebb ma annál, ha valaki a könnyebb és gyorsabb utat választja. 

Mindaz, ami ma innovatívnak számít, azt szolgálja, hogy az ember élete tehermentesebb legyen és semmi erőfeszítést ne kelljen megtennie önmaga felé. Ha le akar fogyni, mozgás és normális étrend helyett, elegendő tablettát szedni. Különösebb erőfeszítés nélkül minden bölcsességet meg tudhat a telefont nyomogatva és a tv-t bámulva, s most már végre az eszét sem kell használnia, megteszi helyette a mesterséges intelligencia. 

A modern ember korszerű törekvései – legyen az tudós, feltaláló, kutató – egyedül az innovációt szolgálják, hogy minden terhet levegyen az emberiség válláról, és ezzel egy kényelmes fogyasztói légkört hozzon létre. A modern rabszolgaság eme formájában az embernek már csak egy valami juthat, amit sajátjának érezhet, amiben kiteljesedhet, és amit nem lehet tőle elvenni: 

a szórakozás. 

Ez az utolsó létforma. A szórakozott hozzáállás a létezés egészéhez. A szórakozott menetelés jogokért, elfogadásért, bolygóért. Zenés táncmulatságok, parádék, erőltetett vigyorgás és teljes alávetettség a korszellem innovatív törekvéseinek. A komolyság teljes mellőzése árad az élet minden területéről, és vihogva menetelünk előre egészen addig, amíg annyira innovatívak nem leszünk, míg mindent meg nem szüntetünk, ami emberivé tesz bennünket.

A jelszó persze továbbra is a kényelem. 

Minden, ami kényelmes, egyszerű, gyors és rövid, az támogatásra érdemes. Egyesek szerint ez mozdítja előre a civilizációt, mások pedig óriási veszélyt látnak ott, ahol az élet terhein a kényelem jegyében könnyíteni akarnak. 

Hamvas Béla szerint a jólétbe eddig még minden nagy civilizáció belebukott. Elegendő megnéznünk a Római birodalom bukását. Montesquieu szerint a római katona legnagyobb ellensége nem az ellenfél volt, hanem a semmitevés, ami elpuhította őket. Marcus Aurelius saját maga érdekében ragaszkodott a görög bölcs életmódjához tartozó tárgyak után. Nem kényelmes kipárnázott ágyban aludt, hanem tudatosan választotta a tábori ágyat, az állatbőr takarót. Jól ismerte a saját géniuszához vezető utat, ezért mellőzött minden környezetéből jövő rossz hatást, hogy saját lelkének egyensúlyát megtartsa. Tolsztoj hőse Nyehljudov pedig akkor kezdte elveszíteni önmagát, amikor másokra hallgatott maga helyett. Ez volt gyötrődésének forrása.

A kényelmes élet elfeledteti velünk azt, amit a legnagyobb bölcsek mindig a szemük előtt tartottak, mint életük vezérfonalát. 

Ez nem más, mint a halál. 

A modern ember túl sokat foglalkozik a kényelem kialakításával és úgy tesz, mint ha ez az élet az örök lakhelye lenne. Előbb legyen meg a kényelmes kanapé, a nagy tv, teli hűtő, jó autó, a nagy ház. Majd aztán ráérünk foglalkozni saját múlandóságunkkal. A halál tudatosítása az embernek segít önmaga fölé kerekednie. Egy minőségibb életet tud általa kialakítani és így minden könnyítő körülmény, ami a terheket leveszi az ember válláról másodlagossá válik. Az ember így nem kifelé fog élni, hanem befelé. Beteljesíti a régi delphoi tanítást: 

gnothi se auton. 

Az ember géniusza, aminek kibontakoztatása legjobbá tudja tenni a világban történő változásokkal, eseményekkel szemben, többet ér, mint ha ez helyett olyan dolgokkal foglalkozna, amire amúgy sincs ráhatása. Ez mind a múlandó világhoz tartozik, és ha engedünk szorításuknak, megbontja lelki egyensúlyunkat. 

Marcus Aurelius nagyon élesen látta ezt a problémát, szerinte ugyanis a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul. Minden izgalom a belső felfogásból fakad és ez bontja meg az egyensúlyt. Más szóval beengedi a korszellemet a lélekbe, ami a géniuszt kiszorítja.

Az életből eltűnt az a rettegés, amit a halál jelenvalósága életre tud hívni. Így a komolyság is eltűnt. Az ember az elmúlást megszokta és többé nem néz rá teherként, hanem beleveti magát. Ebben találja örömét és igyekszik minden pillanatot megragadni úgy, mint ha a vég soha nem veszélyeztetné. Úgy viselkedik, mintha már most az öröklétben lenne. Folyton tennie, csinálnia kell valamit. Mindig zajnak kell lennie. Történésnek, pletykának, hogy saját elmúlásáról megfeledkezzen és az érzékek tengerében elvesszen. Halmozza a megtöltött időt, ahol nincs egy perc ideje sem megállni és elgondolkodni saját múlandósága felett, mert a történések örvénye folyton ide-oda rángatja. 

Ha egyedül marad, elretten a csöndtől és kényszeresen cselekvésbe menekül. 

Újra a zajban, a világban van, ahol hiába keresi magát, mert éppen ott kerül legmesszebb önmagától: saját géniuszától.

Almásy Gergely

nyitókép: Thomas Cole: A birodalom útja – Pusztulás (1836)